Hirdetés

Hamarosan az üres tenyerünkkel fizethetünk a boltokban



|

A módszer adatvédelmi aggályokat is felvet.

Hirdetés

Az Amazon még 2021-ben dobta piacra Amazon One nevű biometrikus fizetési megoldását, amelynek segítségével a vásárlók úgy is fizethetnek az üzletekben, hogy elő kellene venniük a bankkártyájukat vagy a telefonjukat.

A módszer egyelőre kevéssé terjedt el, a bemutató évében mindössze 53 üzlet - köztük a Whole Foods élelmiszer-kereskedelmi lánc és az Amazon Go üzletek - kezdte el alkalmazni a megoldást, amelynek lényege, hogy vásárlók tenyérlenyomatát olvassa le egy szkennerhez hasonló eszköz.

A kezdeti ódzkodás azonban úgy tűnik, elkezdett oldódni, ugyanis az amerikai Panera kávézólánc tegnap bejelentette, hogy rövidesen bevezetik az Amazon One alkalmazását. Egyelőre csak a törzsvásárlók élhetnek a lehetőséggel, a tenyérleolvasós azonosítást ugyanis a MyPanera nevű pontgyűjtő programmal kötik össze, amely egyben az érintésmentes fizetést is lehetővé teszi. A Mashable szerint ez a cég az első olyan lánc, amely az USA teljes területén elérhetővé teszi a technológiát.

Hirdetés

A személyes adatok védelmével foglalkozó szakértők már akkor is kongatták a vészharangot, amikor az Amazon 2020-ban bejelentette a One érkezését. Akkor többen az Amazon korábbi adatszivárgásaira, illetve az adatokkal kapcsolatos elszámoltathatóság hiányára figyelmeztettek, de kiemelték, hogy a hasonló techonlógiák aránytalanul érintik a rosszabb anyagi és társadalmi körülmények között élőket.

Az ügy annyira érzékenynek bizonyult, hogy 2021-ben három amerikai szenátor, Amy Klobuchar, Bill Cassidy és Jon Ossoff levelet írt Andy Jassy-nek, az Amazon vezérigazgatójának, amelyben kifejezték az Amazon felhőjében tárolt biometrikus adatokkal kapcsolatos aggályaikat.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.