kapubanner for mobile
Megjelent: 1 éve

Kézbesítők adták át a postások petícióját a Magyar Posta vezérigazgatójának

Még mindig nem született meg a bérmegállapodás a Magyar Postánál, így a Postás Szakszervezet és a Magyar Postások Érdekvédelmi Szövetsége szervezésében 19 megyéből 19 kézbesítő petíciót adott át a vezérigazgatónak és helyettesének, amiben a teljes tagság nevében érdemi tárgyalást és elfogadható béremelési ajánlatot sürgetnek.

images

A petícióban felszólítják a vezérigazgatót és helyettesét, hogy sürgősen állapodjanak meg a két tárgyalásban álló szakszervezettel a postások béremeléséről. Továbbá megfogalmazták, hogy elfogyott a munkaválallók türelme és azonnali bérmegállapodást sürgetnek. Azt sem tartják elfogadhatónak, hogy a munkavállalók fele garantált bérminimumot kap, miközben sokan vannak közöttük olyanok is, akik akár több évtizedes munkatapasztalattal rendelkeznek.

A Magyar Posta vezetésének eddigi béremelési javaslatát a két aláírásra jogosult szakszervezet visszautasította. Az idei évre csak olyan béremelést tartanak elfogadhatónak, amivel legalább nem csökken a postai dolgozók fizetésének a reálértéke. Az elhúzódó egyeztetési folyamat miatt a Postás Szakszervezet és a Magyar Postások Érdekvédelmi Szövetsége azt kérte, hogy addig is, amíg az idei béremelés mértékében nem tudnak megállapodni, a postai dolgozók kapjanak egy egyszeri összeget, amivel megélhetési gondjaik átmenetileg enyhíthetők.

A benyújtott petíciót a Magyar Posta vezérigazgatója átvette. 

 

  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Felhagytak a sztrájkkal a román postások, miután megegyeztek a munkáltatóval

Felhagytak szerdán a hétfőn kezdődött általános sztrájkkal a román postások, miután sikerült megállapodniuk a román posta vezetőségével... Teljes cikk

Hol vannak tartalékok a magyar álláspiacon? Így látja az államtitkár

“Nem mennyiségi, hanem minőségi problémák vannak a magyar munkaerőpiacon” - jelentette ki Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős... Teljes cikk

MÁV-Volán bértárgyalás: elég vagy nem elég munkavállalónként plusz havi 70 ezer forint?

Folytatódtak a bértárgyalások a MÁV-Volán csoportnál kedden, az egyeztetésen a szakszervezetek többsége elfogadhatónak nevezte egy hosszabb távra... Teljes cikk