Kezdőlap Baranya Újabb falubus...

Újabb falubusz segíti Baranyából az erdélyieket

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Miután a Magyar Falu Program keretében új falubuszt vásárolhatott Marócsa, az ormánsági település a pályázatnak megfelelően az erdélyi cserkészeknek ajándékozta az előző buszát. Nemrég Kistótfalu tett hasonló felajánlást.

A Magyar Falu Program keretében Kistótfalu a településen ellátandó mindennapi feladatok gördülékeny ellátása érdekében nyert el egy új falubuszt, amelynek következtében a korábbi gépjármű Erdélybe kerülhetett. A Bánffyhunyadi Református Egyházközösség nyerte meg a felajánlást, akik ifjak kirándulására, gyülekezeti tagok, kórustagok alkalomszerű utaztatására, idősek istentiszteletre való utaztatására használják fel a járművet.

Marócsa hasonlóan járt el, hiszen csütörtökön adhatták át szintén a Magyar Falu Program keretében a „régi”, hat éves buszukat a Romániai Magyar Cserkészszövetségnek. Berta Jenőné polgármester örömmel nyújtotta át kulcsukat a szervezet elnökének, Bálint Lajos Lórántnak. Aki azt mondta, hogy szervezetük utazásokra, a vezetői képzésekre is használni fogja a gépjárművét. A mozgalmukról szólva elmondta, hogy a szomszédos ország legnagyobb ifjúságnevelő mozgalma az övék, bár korábban sokkal több volt, most is félszáz csapatuk van, és majdnem háromezer fiatallal foglalkoznak. A legfontosabb céljuk, hogy minden magyar gyermek találkozzon a cserkészettel, a magyar nyelvvel.

Nagy Csaba, a térség parlamenti képviselője azt is elmondta, hogy a község már harmadik alkalommal nyert a Magyar Falu Program pályázatain, amit teljesen hazai forrásból finanszíroznak, és aminek elindítását 2018-ban éppen az ő körzetében jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök. A falubuszos pályázatnak pedig az egyik feltétele volt, hogy a régi járműveket fel lehet ajánlani, határon túli magyar szervezeteknek, amivel a magyarságot is közelebb lehet hozni egymáshoz – mondta.

A kistérségi központ első embere, Nagy Attila sellyei polgármester arról szólt, hogy nekik is az erdélyi testvértelepülésükkel, Nyárádselyével rendkívül közvetlen és baráti kapcsolatuk, sokszor ajándékozzák meg egymás kölcsönösen.