Kész öngyilkosság, amit sok magyar magával művel: fogalmuk sincs, mekkora bajuk lehet ebből

Az ember többnyire saját maga legnagyobb kritikusa, senkitől sem kap annyi elmarasztaló megjegyzést, mint önmagától. Azonban sokan túl messzire mennek abban, milyen kritikusak saját magukkal, és az önmagukkal folyamatos emésztésével, önváddal, vagy akár önbüntetéssel már átlépnek egy határt. Mivel az ilyen érzelmi önbántalmazásnak nincsenek külső jelei, nagyrészt az ember fejében zajlik, sokkal nehezebb felismerni. Mutatjuk, hogy meddig beszélhetünk egészséges önkritikáról és honnantól válik káros érzelmi önsértéssé.

Az önsértés kifejezést annak a viselkedésnek a leírására használja a szaknyelv, amikor valaki szándékosan kárt tesz a testében. Ennek sokféle megnyilvánulása lehet a haj tépkedésétől kezdve a végtagok vagdosásán, égetésén át egészen a drogok és gyógyszerek túladagolásáig. Az önsértő magatartás lehet öngyilkossági szándékú, de gyakrabban nem öngyilkossági szándék húzódik mögötte, hanem a lelki szenvedés enyhítése a cél vagy mentális zavarok tünete. Az Egészségvonal leírása szerint

az önsértés a lelki szenvedés fizikális megnyilvánulásaként, illetve a környezetnek szóló segélykérésként is felfogható. Az aktus eredményeként a személy átmenetileg jobban érzi magát, mert a fizikális fájdalom mellett mérséklődik a tolerálhatatlan érzelmi feszültség.

A depresszió, szorongás, antiszociális személyiségzavar, az ún. disszociatív állapot (az érintett elveszti a kapcsolatot önmagával és a környezetével) és a borderline személyiségzavar szintén vezethet önsértéshez. Viszont ez a fajta önbáltalmazás mindig testi fájdalmat okoz - míg az érzelmi önbántalmazás nem fizikai jellegű, a lelken viszont annál nagyobb sebeket tud ejteni.

Mi az érzelmi önsértés?

Érzelmi önsértésről akkor beszélünk, ha a gondolatok és viselkedés lelki szenvedéshez vezetnek a Healthline cikke szerint. Az azonban, hogy mit is takar az önbántalmazás, minden esetben mást jelenthet.

• az érzelmi önsértés egyik esete az önpusztító viselkedés: amikor valaki például szándékosan bántalmazó helyzetbe keveredik, vagy benne marad; túlzott mértékű szerhasználat (alkohol, drogok, gyógyszerek); elzárkózik a társas kapcsolatoktól; vagy éppen védekezés nélkül él nemi életet sokszor extrém módon; illegális tevékenységeket folytat; veszélyesen vezet; verekedesébe keveredik. Nyilvánvalóan egy-egy ritka eset nem jelent szándékos lelki önbántalmazást, hanem ezen viselkedés ismétlődése, rendszeressége.
• a másik formája az érzelmi önsértésnek a negatív belső-hang (self-talk): ebben az esetben ki nem mondott szavakkal bántjuk, vádoljuk magunkat. Viszont nem egyszerűen olyan megjegyzésekről van szó, hogy "de buta vagyok, megint otthon hagytam az ebédem", hanem sokkal keményebb önbántalmazásról. Amikor hibáztatjuk, lehordjuk magunkat, nem tudjuk elengedni a sérelmet - sokszor akár kimondott szavakkal is. Sokan fennhangon kiabálnak magukkal, vagy folyamatosan fegyelmezik magukat. Ez a jelenség akkor káros mértékű, ha olyan bántó dolgokat vág valaki a saját fejéhez rendszeresen, amely másoktól is gorombának, fájdalmasnak, gúnyosnak hatna, például értéktelennek, vesztesnek nevezi magát.
• előfordulhat még önkorlátozás is: az ember önmagát nemcsak szóban tudja büntetni, vagy azzal, hogy veszélyezteti egészségét és testi-lelki épségét, hanem azzal is, ha korlátozza a személyes szükségleteit. Ez gyakran abban a formában valósul meg, hogy valaki nem eszik, vagy nem pihen. Ezt nem feltétlenül úgy kell elképzelni, hogy tudatosan nem eszik, mert hibázott valamiben, vagy amíg bizonyos feltételt nem teljesít. Sokszor tudattalanul vonja meg magától az ember az alapvető szükségleteit, aminek az okát sem igazán tudná megmondani. A stressz, szorongás könnyen kiválthat önkorlátozást, amely egyes esetekben az önbüntetés eszköze. Amikor ez mintázattá alakul, akkor érdemes gyanakodni.
• előfordulhatnak olyan kognitív torzulások is, melyek hamis képet festenek a valóságról vagy önmagunkról: ilyenkor a gondolkodás eltávolodik a realitástól. Ez sokféle formában megjelenhet, mint a katasztrófális túlzások, ha valaki túlságosan negatívan látja önmagát vagy a környezetét, folytonos összehasonlításokat tesz, végletekben gondolkozik, egészségtelenül maximalista, stb.

Miért nem sikerül nekem soha semmi? Miért kell mindig nekem alkalmazkodni? Állandóan én húzom a rövidebbet. Hiába próbálkozom, semmit nem érek el.

- az ehhez hasonló végletes, folyton visszatérő gondolatok rombolják az önbecsülést.

Mi áll az érzelmi önbántalmazás hátterében?

Ahogy már szó volt róla, nem csak egyetlen oka lehet annak, hogy valaki érzelmi önsértést követ el. Sokféle dolog állhat ennek a hátterében, és felismerni is nehéz, hogy az ilyen bántalmazó viselkedésünk önmagunkkal szemben saját magunkra veszélyes. Az oka lehet valamilyen feldolgozatlan trauma, gyerekkori elhanyagolás vagy bántalmazás, zaklatás, alacsony önbizalom, bizonytalan kötődés, mentális zavarok, testi betegségek. Hozhatja valaki ezt az önsértő viselkedést a családjából is, ha valaki a közvetlen környezetében hasonlóan viselkedett érzelmi túlfeszültség esetén, ő pedig eltanulta ezt a mintát.

A depresszió egyik fő kísérője az érzelmi önsértés is. Ha valaki a leírás alapján részben magára ismert, érdemes önvizsgálatot tartania, nem fenyegeti-e az egészségét a depresszió. A depresszió nem egyszerűen rossz hangulat, és különböző testi tünetek együttese, ami csak úgy magától elmúlhat, hanem komoly betegség. Nem szabad félvállról venni!

Hogyan változtassunk?

A legeslegelső lépés, hogy felismerjük, nincs rendben a viselkedésünk magunkkal szemben. Aki a cikk olvasása közben magára ismert, nem kell megijednie, az érzelmi önsértő viselkedésen lehet segíteni, változtatni. Ehhez azonban az kell, hogy belássuk: változtatnunk kell a saját érdekünkben. Aki ki akar kerülni a negatív spirálból, annak komoly elhatározásra van szüksége, hogy változtasson az életén, és annak elfogadására, hogy ezt megérdemli.

Sokan azért nem tudnak változtatni a helyzetükön, mert irtóznak a spirituális, túlzott optimista felfogástól, nem hisznek abban, ha hálafüzetet vezetnek, meditálnak, kimennek sétálni a napfényben minden nap, az segíteni fog rajtuk. Viszont nem is kell olyasmihez kezdeni, amiben az ember nem hisz, mert akkor nem is lesz tartós az elhatározása, és visszajut oda ahonnan indult - sőt, még azt is felróhatja magának, hogy nem sikerült kitörnie az érzelmi önbántalmazásból.

Amit viszont mindenki megtehet magáért, hogyha már eljutott odáig, hogy felismerte a káros viselkedését és változtatni is szeretne rajta, hogy egyszerűen jobban odafigyel saját magára. Figyeli azt, amit felismert, és sokkal tudatosabban kezd el jobban bánni magával: aki szavakkal bántja magát, próbálkozzon önmaga megnyugtatásával. Képzelje el, hogy egy számára fontos személyt bánt ugyanígy. Ne bánjon olyan rosszul magával, ahogy a szeretteivel sem tenné.

Aki önpusztítóan viselkedik vagy önkorlátozással bünteti magát, annak az önbecsülésén kell dolgoznia. A saját magáról alkotott képe feltehetően túlzottan negatív. Ilyen esetben is segíthet, ha kívül helyezkedünk magunkon: mit éreznénk, ha egy hozzánk közel álló személy pusztítaná magát ilyen mértékben a szemünk láttára, vagy vonná meg magától az alvást vagy az ételt.

Aki azt veszi észre - vagy a környezetétől érkeznek olyan visszajelzések -, hogy torzult a valóságérzékelése, vagy az önmagáról alkotott képe, annak tudatosan kell levetkőznie a negatív viselkedését. Vitába kell szállnia önmagával, hogy talán mégsem olyan szörnyű hely a világ, nem minden fekete-fehér, nem akar mindenki rosszat. Az önmagunkról való gondolkodásnak is kiegyensúlyozottnak kell lennie, tudatosan keressük magunkban a pozitívumokat.

Az érzelmi önsértéssel egyedül nehéz leszámolni. Szükségség lehet a környezetünk, vagy szakember segítségére, hogy magunk mögött hagyhassuk ezt a káros viselkedést.

Ne féljünk a problémánkkal szakemberhez fordulni, ugyanis ha az önbántalmazó viselkedés mögött traumák húzódnak meg, azokat előbb fel kell dolgozni, hogy a káros viselkedéstől megszabadulhassunk. Traumái pedig bárkinek lehetnek, ahogy szakértő segítségét kérni sem gyengeség, vagy a "betegség beismerése", hanem egy nagy előrelépés abban, hogy jót tegyünk magunkkal. Ettől is lehet olyan nehéz annak, aki éppen önmagát bünteti különféle módokon.

Kérhetjük a környezetünk segítségét is abban, hogy levetkőzzük az egészségünket veszélyeztető viselkedést, ezt sem kell gyengeségnek felfogni. Ha pedig azt látjuk, hogy valaki a környezetünkben érzelmileg bántja magát, ezzel pedig veszélybe sodorja az egészségét, hívjuk fel erre a figyelmét, ajánljuk fel a segítségünket.