Két versenyző is kiesett a Sztárban Sztár 5. adásából

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A Sztárban Sztár idei évadának ötödik adásában a megváltozott szabályok értelmében két versenyzőtől is búcsút kellett vennünk, így már csak hatan folytatják a versenyt és változhatnak át a jövő héten. Ha lemaradtál az adásról, most elmondjuk a legizgalmasabb részleteket, és hogy kik azok, akik nem folytatják tovább a versenyt.

Sztarban-sztar-5-kieso
A Sztárban Sztár ötödik adásának kiesői mindenkit megdöbbentettek
Fotó: TV2 Sajtószoba

Az ötödik élő show elején Till Attila ismertette az új szabályokat. Ennek értelmében a produkciók elhangzása után összesítik a zsűri és a közönség szavazatait, és aki a legkevesebb szavazatot kapta, az lesz az este első kiesője, aki pedig az élen áll, biztos továbbjutó. A búcsú után újraindul a szavazás, és kiderül, hogy a második körben ki lesz az a három énekes, aki még biztosan továbbjut.

Az este focilázban indult, hiszen nem csak a versenyzők a stúdióban, de a Real Madrid és a Barcelona is összecsapott ezzel egyidőben a spanyol liga döntőjében. Egyébként a zsűri közül egyedül Marics Peti drukkol a Real Madridnak, a többiek a Barcelona mellett tették le a voksukat. És ha már a zsűri, megint nem tudunk elmenni szó nélkül a zsűri ruhái mellett, Tóth Andi ruhája a 80-as, 90-es évek Miami-hangulatát idézte, a holografikus színek pedig Marics Peti kesztyűs garbójában is visszaköszönt. Lékai-Kiss Ramóna pedig bebizonyította, hogy egyszerű szabású, letisztult vörös ruha is dögös viselet.

Tóth Andi a Sztárban sztár ötödik adásában
Fotó: GLAMOUR

Fesztivál, és a dal, aminek semmi értelme

Az ötödik élő adást Kamarás Iván nyitotta, aki azonnal Karel Gottként táncdalfesztivált csinált a műsorból. A produkció előtt elmondta, hogy a cseh nyelvtől aggódott a legjobban, de ez az előadásán egyáltalán volt észrevehető, a zsűri pedig a maximálisan adható ötven pontból negyvennyolccal jutalmazta a produkciót.

Tóth Andi Sztárban sztár ruhája maga a Barbi-giccs, de a legjobb értelemben

Tóth Andi Sztárban sztár ruhája maga a Barbi-giccs, de a legjobb értelemben

Oláh Ibolya őszintén bevallotta, hogy fogalma sem volt, ki az a Pikotaro. Nos, ő egy japán komikus, aki néhány éve virálissá vált a tollról, almáról és ananászról szóló, mély mondanivalót még nyomokban sem tartalmazó dalával. Aki esetleg lemaradt az eredetiről, annak mutatjuk. A zsűri pedig negyvenhét pontra értékelte Oláh Ibolya előadását.

Rock, és flitterek

Sipos Tomi Alice Cooperként lépett a színpadra, azt mondta, hogy nagyon örült a feladatnak, mert közel áll hozzá ez a rocksosabb világ, a zsűrinek azonban inkább Pingvin jutott eszébe róla a Batmanből, és összesen negyvenhat pontot adtak az átalakulásra. Kiss Ernő Zsolt korábban már volt veszélyzónában, most nagyon eltökélt volt, hogy Harry Styles karakterében tökéletes produkcióval álljon színpadra. Styles ikonikus flitteres overálját csak a dal második felétől merte megvillantani teljes valójában, és a zsűri értékelésére is visszavette a subáját, és begyűjtötte a negyvenhét pontot.

A nem éneklő énekes, és a zsűri nehéz helyzete

Trapp Kapitány A Boney M-ből ismert Bobby Farrell-ként lépett színpadra és adta elő a Rasputin című slágert úgy, hogy a zsűri állva tapsolt. Azt nem nehéz mondani, hogy jobb volt mint az eredeti, hiszen Farrell soha egy hangot nem énekelt, meg is kapta az este első és egyetlen ötven pontját. Őt követte Gubik Petra, aki az előző héten a napi győztes volt, most pedig Azariah bőrébe bújhatott, akiről bevallotta, hogy nagy kedvence. Az előadással az volt a célja, hogy a nézők egy laza fiatal srácot lássanak a színpadon, a zsűri pedig hosszas tanácskozás után negyvenhat pontottal értékelte az előadást.

Lékai-Kiss Ramóna tűzpiros ruhában a Sztárban sztár ötödik adásában
Fotó: Zsolnai Péter/Blikk

Tánc a zsűriben, színház a színpadon

Valkusz Milánnak fogalma nem volt a múlt héten, hogy ki az a Loawla Braz, és azzal sem jutott sokkal közelebb a megoldáshoz, hogy a Lambada lesz az a dal, amit elő kell adnia, de azt ígérte, hogy brazil istennőként láthatjuk majd a színpadon. Előadása közben Tóth Andi és Kökény Attila is táncra perdült, és szemmel láthatóan jobban is ment nekik, mint Valkusz Milánnak a lambada csípőmozdulata, végül negyvenkét pontot kapott az előadásért. Schoblocher Barbara Liza Minellit kapta erre a hétre feladatként, egy igazi életigenlő dalt vihetett színpadra egy olyan ikontól, akire mindig is felnézett, és az ő produkciója után hangzott el legtöbb dicséret a zsűritől, bár Tóth Andit nem győzte meg teljesen, mégis negyvennyolc pontot kapott a zsűrivel.

Ezt nem vártuk: Hatalmas változás jön a Sztárban Sztár adásában

Ezt nem vártuk: Hatalmas változás jön a Sztárban Sztár adásában

A nézők szava döntött

A megváltozott szabályok értelmében, a produkciók után a szavazást lezárták, a nyolc énekes közül pedig Till Attila kihirdette, hogy a napi győztes Oláh Ibolya, a második helyezett holtversenyben Gubik Petra, Schoblocher Barbara és Trapp kapitány végzett, Valkusz Milán és Kiss Ernő Zsolt lett holtversenyben az ötödik helyezett. Sipos Tomi és Kamarás Iván közül került ki tehát az ötödik élő adás első kiesője. A zsűri és a közönség szavazatai alapján a hetedik helyen is holtverseny alakult ki, így az döntött, hogy a nézőktől ki kapott több szavazatot, így Sipos Tomi maradhatott, Kamarás Iván pedig nem folytathatja tovább a versenyt.

A szavazás újraindult, Oláh Ibolyának biztos továbbjutóként már nem kellett tovább aggódnia. A második körben továbbjutott Gubik Petra, Valkusz Milán, Sipos Tomi. Mikor már csak hárman álltak a színpadon, a zsűri megmentette Schoblocher Barbarát, így Kiss Ernő Zsolt és Trapp Kapitány között kellett döntenie a közönségnek, akik utóbbi mellett tették le a voksukat. Így jövő héten már Kiss Ernő Zsoltot és Kamarás Ivánt sem láthatjuk a műsorban.

A jövő héten jön egy újítás, érkeznek a párbajok, erről hét közben derül majd ki több.

Olvasd el exkluzív interjúinkat a Sztárban Sztár versenyzőivel!

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Angelina Jolie új tetoválása megér egy gyors pillantást

Angelina Jolie új tetoválása megér egy gyors pillantást

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője