Hirdetés

Csalt és lopott, többek közt tévét, biciklit, sarokcsiszolót, még egy harmonikát is. Egyszóval sok van a rovásán.

A mohácsi rendőrök március 14-én vettek őrizetbe egy 26 éves versendi férfit, aki tavaly július óta folyamatosan bűncselekményeket követett el. 2022 júliusa és 2023. január vége között főként Kölkeden és Versenden található ingatlanoknál garázdálkodott – közölte a Police.

Volt, hogy láncfűrészt, vagy televíziót tulajdonított el, de volt olyan is, hogy kerékpárt, illetve sarokcsiszolót vitt magával. Egy alkalommal két másik társával találtak egy bankkártyát, amellyel aztán Versenden és Bólyban több üzletben is vásároltak. Egy nőnek tűzifát kínált eladásra, majd a pénzt át is vette, csak épp az árut nem adta oda. Sőt, előfordult olyan is, hogy miután bement egy házba, az ott lakó, mozgásában korlátozott férfi tiltakozása ellenére magával vitte annak harmonikáját.

A nyomozók a férfit kihallgatták gyanúsítottként, majd őrizetbe vették.

Ellene hatrendbeli lopás, kétrendbeli csalás, valamint egyrendbeli kifosztás bűncselekmények elkövetése miatt nyomoz a Mohácsi Rendőrkapitányság.

(Az eset egyébként hasonló egy mohácsihoz, ott egy 28 éves férfi akciózott, akinek a kedvenc „helyei” a társasházak voltak.)

Hirdetés