Nagyon elszaporodtak az utóbbi időben a gyilkos merényletek Pakisztánban. Legutóbb február 26-án robbant bomba egy zsúfolt bazárnál a délnyugat-pakisztáni Barkhanban, ahol legalább öt ember meghalt, és tizenhatan megsebesültek.
Pakisztán legnépesebb városában, Karacsiban alig több mint egy héttel korábban hajtottak végre merényletet a központi rendőrkapitányság ellen, amit iszlamista terroristák foglaltak el egy időre, hét ember vesztette életét. Január végén pedig az utóbbi évek egyik leghalálosabb merényletét hajtották végre Pesavárban. Egy olyan mecsetet támadott meg egy öngyilkos merénylő, mely szintén egy hatalmas rendőrségi épülethez tartozott. A halálos áldozatok száma meghaladta a százat.
Február 22-én Budapesten járt Bilaval Bhutto Zardari pakisztáni külügyminiszter, aki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel találkozott. Szijjártó hangsúlyozta, hogy a migráció hátterében álló okok súlyosbodnak, például a terrorfenyegetettség és a szélsőséges ideológiák térnyerése révén. A magyar külügyminiszter nagyrabecsülését fejezte ki Pakisztánnak az illegális migrációs folyamatok fékezésében és a terrorizmus elleni küzdelemben játszott szerepe miatt.
A valóságban azonban az egymást követő pakisztáni kormányok tehetetlenül nézik, ahogy a civil lakosságot sújtó terrortámadások időről időre lendületet vesznek. Az Al Jazeera Inside Story című műsorában legutóbb tekintélyes biztonságpolitikai szakemberek erősítették meg, hogy a pakisztáni kormányok – részben a permanenssé váló politikai és gazdasági válság miatt – nem tudnak hatást gyakorolni ezekre a veszélyes folyamatokra, annak ellenére, hogy a pakisztáni hadsereg és biztonsági erők mindent megtesznek a terrorizmus megfékezése ellen. Imtiaz Gul, a pakisztáni Center for Research and Security Studies igazgatója példaként említette, hogy a száz halálos áldozatot követő január 30-i terrortámadásra a titkosszolgálatok már január 21-én figyelmeztettek.
Kik követik el a merényleteket és miért?
Arra a kérdésre, hogy milyen szélsőséges csoportok követnek el terrortámadásokat Pakisztánban, nehéz egyszerűen válaszolni. Vannak meghatározó erők:
- a területen aktív az Iszlám Állam,
- ahogy a szeparatista Beludzsisztáni Felszabadítási Hadsereg is,
- a legmeghatározóbb mégis a Tehrík-e-Talibán Pakisztán (TTP) néven ismert csoport.
Ez utóbbi szunnita és szektás iszlamista csoportok ernyőszervezeteként írható le, gyakorlatilag az afganisztáni tálibok pakisztáni ikerszervezete. Működésének sajátossága, hogy a különböző, gyakran egymással is rivalizáló iszlamista fegyveres csoportok hol beleolvadnak, hol kiválnak belőle. A hozzáértők egy része úgy tartja, hogy az elmúlt nagyjából két évtizedben bár sok különböző szervezet hajt végre támadásokat, lényegüket tekintve ezek ugyanannak az egy dolognak az ágensei.
A TTP vagyis a pakisztáni tálibok 2007-ben jött létre, mert a különböző militáns csoportokat felbosszantotta, hogy a pakisztáni kormány az Egyesült Államokkal szövetkezve lép fel a terrorizmus ellen. A sok törvényen kívüli csoport ekkor megállapodott, hogy együttműködnek a kormánnyal szemben, és támogatják az afganisztáni tálibokat az amerikai és NATO-erőkkel folytatott harcukban. A szervezetről manapság már úgy beszélnek, mint amelyik a kormány megbuktatására és – az afganisztáni tálibokhoz hasonlóan – iszlamista emirátus létrehozására törekednek Pakisztánban.
Mi van a támadások mögött?
A terrorszámadások Pakisztánban tavaly novemberben kezdtek látványosan megszaporodni, és az is feltűnő, hogy az akciók célpontjai jellemzően a rendőrséghez, a hatóságokhoz köthetők. Ennek oka, hogy tavaly novemberben a TTP felmondta a pakisztáni kormánnyal kötött, ingatag kvázi tűzszüneti megállapodást.
Valamilyen szintű tűzszünet a felek között 2021. november óta volt ugyan, de ezek a megállapodások nem álltak stabil lábakon. Legutóbb tavaly júniusban látszott úgy, hogy a tűzszünet kiterjeszthető, a novemberi szakítás azonban véget vetett a folyamatnak.
Ez lehet az egyik oka annak, hogy a merényletek sokszor a hatóságokat veszik célba. A másik az, hogy Pakisztánban a hivatásos fegyveres erők a kormányokra is nagy befolyással vannak. A korábbi miniszterelnök, Imran Khán a hadsereg támogatása nélkül biztosan nem tudott volna kormányra kerülni és ott maradni, ahogy elemzések szerint a bukásában is szerepet játszott, hogy elvesztette a fegyveres erők bizalmát. Ebből megint csak az látszik, hogy a terrorizmus szempontjából a pakisztáni belpolitikai folyamatok szinte marginálisak. Lényegében mindegy, hogy éppen melyik politikai klán irányítja az országot, bár az egymásra épülő válságjelenségek könnyen a terrorizmus további eszkalációjához vezethetnek.
Az régóta ismert, hogy az afganisztáni tálibok és a pakisztáni militáns csoportok egy jelentős része kölcsönösen támogathatja egymást. Tavaly áprilisban a pakisztáni hadsereg afganisztáni célpontokra mért csapásokat, amit azzal indokoltak, hogy a „a terroristák büntetlenül használják fel az afgán földet a Pakisztánon belüli tevékenységeik előkészítésére”. Tavaly novemberben a tűzszünet felrúgásakor Hina Rabbani Khar, a külügyminiszter helyettese szintén arról beszélt, hogy a TTP afgán területeket használt menedékként.
A pakisztáni kormány és a TTP közötti – végül kudarcot vallott – tűzszüneti tárgyalásokban épp az afganisztáni tálibok voltak a közvetítők és a tárgyalás helyszínét is ők biztosították. A TTP maga sem tette egyértelművé, hogy együttműködik-e az afganisztáni tálibokkal. Egyszer szövetségesként beszélnek róluk, máskor meg kijelentik, hogy a pakisztáni harcaik megvívására egyedül is képesek, és nincsenek rászorulva az afgán testvéreikre.
Ezek között szép számban voltak a TTP harcosai, parancsnokai, valamint az Iszlám Állam és az al-Káida terrorszervezetek tagjai is.
Abdullah Khan, a Pakistan Institute for Conflict and Security Studies vezetőjének elemzése ugyanakkor rámutat arra is, hogy a rendkívül véres január 30-i pesavári terrortámadás akár visszájára is elsülhet. A kutató szerint az akcióval a pakisztáni tálibok „lábon lőtték magukat”. Egy ilyen súlyos következményekkel járó terrorakció, amelyet ráadásul egy istentiszteleti hely ellen követtek el, az ernyőszervezeten belül számos csoport ellenszenvét válthatja ki, és akár súlyos belső konfliktushoz is vezethet.
