Robbanás történt Afganisztánban, egy kormányzó is meghalt

Vágólapra másolva!
Robbanás történt csütörtökön Afganisztán Balh tartományának kormányzói hivatalában, melynek következtében meghalt a kormányzó és két másik ember - tudatta az afgán rendőrség csütörtökön.
Vágólapra másolva!

- mondta Mohammed Aszif Vaziri, a tartományi rendőrség szóvivője.

Elmondása szerint jelenleg is tart a nyomozás, és

amint a hatóságok tisztázzák a robbanás körülményeit, további tájékoztatást nyújtanak majd az üggyel kapcsolatban.

Bár az afganisztáni biztonsági helyzet jelentősen javult a tálibok 2021-es hatalomátvétele után, az Iszlám Állam terrorszervezet helyi fegyveresei az elmúlt hónapokban számos halálos merényletet hajtottak végre, amelyek célpontjai főként a síita kisebbség és a tálib biztonsági erők tagjai voltak.