Torna: az oroszok és a fehéroroszok továbbra sem térhetnek vissza

Vágólapra másolva!
2023.03.04. 12:10
A Nemzetközi Tornaszövetség (FIG) meghosszabbította az égisze alatt zajló eseményekre vonatkozó, orosz és fehérorosz sportolókat, valamint tisztségviselőket érintő eltiltását.

A FIG végrehajtó bizottsága lausanne-i ülésén határozott korábbi döntése érvényének fenntartásáról.

Az insidethegames.biz beszámolója szerint az indoklásban az szerepel, hogy „sajnálatos módon az ukrajnai konfliktus, amely több mint egy éve kezdődött, még mindig tart.” A FIG leszögezte: „Tekintettel a konfliktushoz kapcsolódó kivételes körülményekre, az orosz és a fehérorosz sportolók és hivatalos személyek, beleértve a bírókat is, további intézkedésig nem vehetnek részt FIG-versenyeken.”

A világszövetség az ukrajnai háború kirobbanása után két nappal, tavaly február 26-án jelentette be, hogy az orosz és a fehérorosz tornászoknak csak semleges státuszban van lehetőségük versenyezni, majd március 4-én megtiltotta a két ország sportolóinak részvételét az égisze alatt zajló rendezvényeken.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik