Tokió 2020: letartóztattak egy újabb tagot a korábbi szervezőbizottságból

Vágólapra másolva!
2023.02.08. 11:51
null
A japán ügyészség letartóztatta Mori Jaszuót, a tokiói olimpiai szervezőbizottságának egyik korábbi vezetőjét (Fotó: AFP)
Címkék
A japán ügyészség letartóztatta Mori Jaszuót, a tokiói olimpia szervezőbizottságának egyik korábbi vezetőjét, és további három üzletembert, akik megsértették a japán monopóliumellenes törvényt.

Morit és társait azzal vádolják, hogy az ötkarikás játékok tesztversenyeihez kapcsolódó szerződésekről 2018-ban titokban megállapodtak egymással, és nem pályázati úton ítélték oda a jogokat. Az insidethegames.biz portál szerint a korrupciós botrányban összesen kilenc cég érintett, amelyek 26 alkalommal pályáztak, és ezek felében egyedüli jelentkezőként.

Januárban több tisztviselő is elismerte vétkességét, de elmondásuk szerint egyikőjük sem volt tisztában azzal, hogy a pályázatok manipulálása törvénytelen. A becslések szerint 40 milliárd jen (112 milliárd forint) összeghez jutottak.

A botrány akkor robbant ki, amikor letartóztatták Takahasi Harujukit, a tavalyi tokiói olimpia szervezőbizottságának korábbi vezetőségi tagját, aki kenőpénzt fogadott el az Aoki Holdingstól és további négy japán cégtől. Takahasi 45 millió jent (132 millió forint) kapott, miután az egyik általa vezetett cég tanácsadói szerződést kötött a főként öltönyöket gyártó Aokival, amely a nagy divatcégeket megelőzve végül általános meglepetésre megnyerte a japán olimpikonok formaruhájáért kiírt pályázatot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik