Férfi vízi ob I: az FTC a Szolnok, az OSC a Vasas ellen nyert rangadót

Vágólapra másolva!
2023.02.01. 21:47
null
Fontos meccset nyert meg az OSC (Fotó: Koncz Márton)
Az OSC Újbuda a szünetben még hátrányban volt, végül 9–7-re legyőzte a Vasast a férfi vízilabda ob I szerdai játéknapjának egyik rangadóján, míg később az FTC-Telekom 9–4-re nyert a Szolnok ellen.


VASAS–OSC

Kétarcú csapatok rangadója nyitotta a szerda esti pólóünnepet a Komjádi uszodában, a férfi vízilabda ob I-ben a forduló előtt pontegyenlőséggel álló Vasas és OSC egyaránt hullámzó teljesítményt nyújtott az elmúlt hetekben. A címvédő Ferencváros mellett a házigazda piros-kékek a Honvédtól, az újbudaiak az Egertől szenvedtek váratlan vereséget, de kesergésre nem jutott idő, mert a nemzetközi kupamérkőzések miatt mindkét együttes szerda-szombat ritmusban játszik.

Már a vízbe ugrás előtti csatakiáltások decibele is megmutatta, mekkora a találkozó tétje (a lebonyolítás értelmében a csapatok magukkal viszik az elődöntőbe az alapszakaszban egymás ellen elért eredményeket, és a jelenlegi állás szerint a két együttes az elődöntőben is összekerülne), a ráúszás után pedig valósággal forrt a víz. A hazaiak nagyon ügyeltek Tóth Mártonra, az OSC klasszis centere körül összeállt a Laokoón-csoport, így az újbudaiak nem erőltették a bejátszásokat, ehelyett átlövésekkel tartották a lépést a Konarik Ákos vezette Vasassal.

A szünetben csavartak egyet az uszodai világítás fényerején, s rögtön fordítottak a vendégek, ám Salamon Ferenc blokkon megpattanó lövésére Erdélyi Balázs azonnal válaszolt. A folytatásban hol a Vasas, hol az OSC állt jobban, ellépni azonban egyik gárda sem tudott. A második negyedben egymás után ítélték a kiállításokat és a kontrákat a játékvezetők, Szlobodan Nikics együttese pedig jobban sáfárkodott a fórokkal, így a nagyszünetben 5–4-re vezetett.

Az első félidőben sem lehetett panasz a hangulatra, de a fordulás után mindkét szurkolótábor rátett egy lapáttal – az újbudai drukkerek voltak vidámabbak, mert a harmadik negyed végére az OSC visszavette a vezetést. Hátul Lévai Márton adott tartást a vendégeknek, támadásban pedig Manhercz Krisztián tolta a szekeret, aki több hangszeren játszott, akcióból, emberelőnyből és ötméteresből is betalált.

Az utolsó szakasz 7–6-os újbudai előnyről kezdődött, de nem sokáig vezetett az OSC, Konarik ütemtelen mozdulattal lőtt hatalmas gólt. Mindkét oldalon összeállt a védekezés, a kapusok munkáját jó blokkok segítették, aztán két perccel a vége előtt Angyal Dániel emberelőnyből megtalálta a rést a Vasas-pajzson. A hátralévő időben a hazaiak többször is támadhattak az egyenlítésért, de Csacsovszky Erik előbb blokkolta Bátori Bence lövését, majd elhalászta a labdát a középen érkezők elől, az utolsó támadásból pedig Burián Gergely döntötte el végleg a nyitott kérdéseket.

Az OSC 9–7-re megnyerte a rangadót, így lépéselőnybe került a Vasassal szemben, de Szlobodan Nikics is örülhet, csapata ugyanis kétségkívül kikászálódott a gödörből.

FTC–SZOLNOKI DÓZSA

Ahogy véget ért a Vasas–OSC rangadó, elkezdték kidekorálni a Komjádi uszodát, amely fél órával később már zöld-fehér színekben pompázott. És persze oroszlánbarlangként is funkcionált, mert ebben az idényben a férfi ob I mellett a Bajnokok Ligájában is veretlen hazai környezetben Varga Zsolt együttese, amely szerda este a Hangay Zoltán irányításával egyre markánsabb Szolnokot fogadta.

Az első negyedben nem tűnt olyan félelmetesnek a címvédő, mint amilyen valójában: támadásban akadozott a gépezet, sorra maradtak ki az emberelőnyök, ami a fiatal kapust, Bányai Márkot és a szolnoki védekezést is dicsérte. A vendégek teher nélkül, felszabadultan játszottak, a fővárosiak pedig csaknem tíz percen át nem tudták feltörni a reteszt, a hosszú gólcsendet Vigvári Vendel zárta le.

Szakonyi Dániel bravúrjaira alapozva a nagyszünet előtt ellépett kettővel az FTC, ám a Dózsa a térfélcsere után is igyekezett borsot törni vendéglátója orra alá, Sztilianosz Argiropulosz villanására például Schmölcz Norman hasonlóan nagy góllal válaszolt. A harmadik negyedben állandósult a háromgólos különbség, a hazaiak lendületét pedig Németh Toni cserés kiállítása sem törte meg, támadásban egyre ötletesebben játszott a Ferencváros.

Küzdött, hajtott a Szolnok, amely méltó ellenfele volt a címvédőnek, de a végére elfáradt, így bravúrra nem maradt esélye. Az FTC megérdemelten nyert 9–4-re, de csapata védekezésével a Dózsa vezetőedzője, Hangay Zoltán is elégedett lehet.

VÍZILABDA
FÉRFI OB I, ALAPSZAKASZ
12. FORDULÓ

A-Híd VasasPlaket–Genesys OSC Újbuda 7–9 (2–2, 3–2, 1–3, 1–2)
FTC-Telekom Waterpolo–Szolnoki Dózsa 9–4 (1–1, 3–1, 4–2, 1–0)
Metalcom Szentes–Szegedi VE 8–11 (2–4, 3–1, 1–3, 2–3)
Tigra-ZF-Eger–PVSK-Mecsek Füszért 14–6 (4–1, 3–0, 1–3, 6–2)
PannErgy-Miskolci VLC–EPS-Honvéd 4–12 (1–1, 0–2, 3–2, 0–7)
BVSC-Zugló–UVSE 16–4 (1–1, 5–1, 4–1, 6–1)
KSI–Kaposvári VK 7–10 (0–3, 1–2, 3–1, 3–4)

A-HÍD VASASPLAKET–GENESYS OSC ÚJBUDA 7–9 (2–2, 3–2, 1–3, 1–2)
Komjádi uszoda, 700néző.
VASAS:B. MITROVICS – Bátori, Erdélyi1,KONARIK3,Mezei T., RANDJELOVICS1,Nagajev1.Csere:Sedlmayer1,Sélley-Rauscher, Bedő, Simon R., Zerinváry.Edző:Szlobodan Nikics
OSC:LÉVAI – MANHERCZ K.4,Angyal1,Csacsovszky E., Tóth M., Vigvári Vince, BURIÁN2. Csere:SALAMON F.1,Bundschuh, Dala D.1,Aranyi M., Várnai.Edző:Varga Dániel
V:
Kun Gy., Tóth I.Gól – emberelőnyből:12/4, ill. 13/5.Gól – ötméteresből:–, ill. 1/1.Kiállítva (végleg, cserével):Erdélyi (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Szlobodan Nikics:– Három negyeden át jól játszottunk, de a végén jobb volt az OSC, amely megérdemelten nyert. Az emberhátrányos védekezésünkkel elégedett lehetek, de támadásban többször is ziccert rontottunk, az utolsó percekben a koncentráció is hiányzott. Hosszú még a bajnokság, és van mire építenünk.
Varga Dániel:– Nagyon örülök a győzelemnek, újabb lépést tettünk a céljaink felé. Máshogyan alakult a mérkőzés, mint elképzeltem, de a játékosaim nagy szívvel harcoltak, és rutinosan megoldották a feladatukat. Fegyelmezettek voltunk, nem kapkodtunk a befejezéseknél, fontos három pontot szereztünk.

FTC-TELEKOM–SZOLNOKI DÓZSA 9–4 (1–1, 3–1, 4–2, 1–0)
Komjádi uszoda, 800néző.V:Petik, Csanádi.
FTC:SZAKONYI – VIGVÁRI VENDEL2,ARGIROPULOSZ2,Varga Dénes, Német T., Jansik Sz., Nagy Ádám1.Csere:Fekete G.1,Damonte1,Ubovics, Molnár E., POHL2,Zeman.Edző:Varga Zsolt
SZOLNOK:BÁNYAI – Vismeg Zs.1,Jansik D., PÁSZTOR M.2,Ágh Gy., Kovács Gergő, Szeghalmi.Csere:Belényesi, SCHMÖLCZ1,Pető A., Vámosi, Simon D., Teleki.Edző:Hangay Zoltán
Gól – emberelőnyből:12/4, ill. 10/2.Gól – ötméteresből:–, ill. 1/1.Kiállítva (végleg, cserével):Német T. (19. p.)
MESTERMÉRLEG
Varga Zsolt:
– Több homokszem is került a gépezetbe, ez a játék kevés lesz a folytatásban. A védekezésünk stabil volt, amely kimagasló kapusteljesítménnyel párosult, de támadásban sok hibával játszottunk, kapkodtunk a befejezéseknél.
Hangay Zoltán:– Szerettük volna tíz gólon tartani a Fradit, ami sikerült is, reálisnak érzem a különbséget. Néhány játékosomon láttam az önbizalomhiány jeleit, ami a végjátékban főleg támadásban mutatkozott meg, de dolgozunk tovább, és meglesz az eredménye.

PANNERGY MVLC–EPS-HONVÉD 4–12 (1–1, 0–2, 3–2, 0–7)
Miskolc, 100néző.V:Ercse, Rubos.
MISKOLC:Moravcsik – Smitula, Nagy N., Krasznai1,Böröczki1,Brkics, VÁRKONYI2. Csere:Tanczer, Oltean, Gomez, Stefanidesz, Molnár B.Edző:Vidumanszky László
HONVÉD:Decker A. – Kevi, Ekler1,Fejős1,Kiss B., SUGÁR2,NYÍRI2. Csere:Farkas D. (kapus), Hessels S.1,SIMON2,Manhercz Á.1,Hosnyánszky1,Gregor1,Csite.Edző:Szivós Márton
Gól – emberelőnyből:
8/1, ill. 8/4.Gól – ötméteresből:1/0, ill. 1/1.Kipontozódott:Kevi (25. p.)
MESTERMÉRLEG
Vidumanszky László:– Érvényesült a papírforma. Noha három negyeden keresztül derekasan teljesítettünk, a negyedikben felőrölt minket a Honvéd. Az utolsó játékrészben sok esélyt adtunk ellenfelünknek, amely élt vele, mi pedig szétestünk, mentálisan elfáradtunk.
Szivós Márton:– Alaposan meg kellett dolgoznunk a három pontért. A hazaiak három negyeden keresztül kiválóan tartották magukat, az utolsóban viszont megnyugodtunk, bátran elvállaltuk a lövéseket, és megszűnt a játékunkat korábban jellemző kapkodás is.

TIGRA-ZF-EGER–PVSK-MECSEK FÜSZÉRT 14–6 (4–1, 3–0, 1–3, 6–2)
Eger, 100néző.V:ifj. Kenéz Gy., Füzesi Zs.
EGER:GRIESZBACHER1– BAKSA B.3,KRIJESTORAC2,Murisics1,Kovács G.1,Gólya N.1,Szalai G.1.Csere:Lőrincz B.1,Spitz, Rádli1,DÓCZI2,Klár, Biros S.Edző:Tóth Kálmán
PVSK:Gelencsér – KERESZTÚRI3,Gaszt1,VOGEL SIMON1,Pellei K., Csorba T., Kolozsi1.Csere:Reisz, Lajkó, Némethy, Szabó G., Kókai, Tóth A.Edző:Török Viktor
Gól – emberelőnyből:9/6, ill. 9/4.Gól – ötméteresből:–, ill. 2/0.Kipontozódott:Gólya (26. p.)
MESTERMÉRLEG
Tóth Kálmán:– Csapatom az első két negyedben védekezésben maximálisan végrehajtotta a megbeszélteket, ami megalapozta a kiemelkedő kapusteljesítményt. Minden pontnak örülünk, az elvégzett munka meghozza a gyümölcsét. Fiatal csapatommal szerényen küzdünk tovább.
Török Viktor:– Talán az ötórás utazás miatt, gyengén kezdtünk, a saját magunknak ásott verembe sikerült beleesnünk. Az Egerben kiváló kapusteljesítményt láttam, nálunk értékelhetetlen lövéseket, s bár sikerült felzárkózni, a találkozó végére visszaállt a nagy különbség.

BVSC-ZUGLÓ–UVSE 16–4 (1–1, 5–1, 4–1, 6–1)
Laky uszoda, 100néző.V:Fodor, Bereczki.
BVSC:GYAPJAS V. – GÁL D.2,Mészáros M., Gyárfás2,Csacsovszky A.1,Csapó M.1,Szabó B.1. Csere:TÁTRAI D.4,SZILÁDI2,Nagy M.1,Balogh M., Kovács P.1,Batizi1. Edző:Kemény Kristóf
UVSE:KOROM – Tamás K.1,Bencz1,Hegedűs Cs., IONESCU1,Eppel, Korényi1. Csere:Csiszer (kapus), Korbán, Seeler, Gidófalvy, Garancsy, Turcsányi.Edző:Vincze Balázs
Gól – emberelőnyből:12/8, ill. 7/3.Gól – ötméteresből:3/1, ill. –.Kipontozódott:Seeler (28. p.), Korbán (30. p.)
MESTERMÉRLEG
Kemény Kristóf:– Az első negyedben pariban voltak velünk a vendégek, jól tudták lassítani a játékunkat, de aztán felőröltük őket. Ebben a bajnokságban nincs eldőlt meccs, minden mérkőzésen ugyanezt a munkát várom el a csapattól.
Vincze Balázs:– Az első negyed jó játéka után kijött, hogy nagyon felkészült a BVSC. Ellenfelünk ismerte a játékunkat, és kihasználta a hibáinkat, így a folytatásban már nem tudtunk meccsben maradni.

METALCOM SZENTESI VK–SZEGEDI VE 8–11 (2–4, 3–1, 1–3, 2–3)
Szentes, 120néző.V:Vogel G., Kollár Gy.
SZENTES:Kovács B. – MÁTYÓK4,Hegedűs, Fülöp B.1,Guszarov1,Hajdú, Vismeg B.1.Csere:Pethe1,Tapasztó, Bozó, Chilkó, Vasics.Edző:Komlósi Péter
SZEGED:MOLNÁR D. – BÓBIS B.3,Lakatos S.1,Baj1,Horváth Zs.1,KÜRTI3,Boros1.Csere:Leinweber1,Kardos, Tóth Gy., Kasza, Vékony, Horváth V.Edző:Kiss Csaba
Gól – emberelőnyből:
9/2, ill. 8/4.Gól – ötméteresből:–, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Komlósi Péter:– A Szeged másfél évvel jár előttünk a közös munkában, mi december óta készülünk együtt, ennek ellenére úgy érzem, a játékunknak már van váza, amelyre építkezni tudunk. A vereség miatt bosszúsak vagyunk, de jó úton járunk.
Kiss Csaba:– A szomszédvárak találkozója parázs csatát hozott, amelyből mi kerültünk ki győztesen. A második félidőben jobban koncentráltunk, és annak ellenére, hogy nem játszottunk jól, meg tudtuk nyerni a nagyon fontos összecsapást.

KSI SE–KAPOSVÁRI VK 7–10 (0–3, 1–2, 3–1, 3–4)
Komjádi uszoda, 50 néző. V: Tordai, Kovács S.
KSI: DANKA – Iriczfalvi, Irmes M., Szépfalvi, Petrák 1, NAGY ÁKOS 3, Bede. Csere: Pocsai, Pető Á. 1, Lantos, MIHOV 2, Nagy Z., Országh. Edző: Horváth János
KAPOSVÁR: CSOMA – Szatmári 1, Berta 1, Pellei F. 1, LANGIEWICZ 1, Kakstedter 1, JUHÁSZ-SZELEI 4. Csere: Petrovszki, Aranyi A., Horváth Á. 1, Takács J., Palatinus. Edző: Surányi László
Gól – emberelőnyből: 6/2, ill. 7/5. Gól – kettős emberelőnyből: 2/0, ill. –. Gól – ötméteresből: 3/0, ill. 1/1. Kipontozódott: Takács J. (20. p.), Lantos (31. p.)
MESTERMÉRLEG
Horváth János:
– Megérdemelten nyert a Kaposvár, amely az első két negyedben legázolt minket. Csalódott vagyok, mert kihagytunk három ötméterest és két kettős emberelőnyt, ha figyelmesebbek vagyunk, itthon tarthattunk volna egy pontot.
Surányi László: – Jól kezdtük a mérkőzést, de a KSI nem adta fel és megnehezítette a dolgunkat. A nagyszünet után elbizonytalanodtunk, sokat hibáztunk, de végig volt tartása a csapatomnak, nagyon fontos győzelmet arattunk.

AZ ÁLLÁS
1. FTC Telekom 12 12 171–78 +93 36
2. Genesys OSC Újbuda 12 10 2 170–98 +72 30
3. A-HID VasasPlaket 12 9 3 163–97 +66 27
4. Szolnoki Dózsa 12 8 1 3 130–95 +35 25
5. Tigra-Zf-Eger 12 8 1 3 134–117 +17 25
6. Budapesti Honvéd SE 12 8 4 132–94 +38 24
7. BVSC-Zugló 12 7 1 4 145–122 +23 22
8. Szegedi VE 12 4 3 5 111–134 –23 15
9. PannErgy-Miskolc 12 3 2 7 100–142 –42 11
10. PVSK-Mecsek Füszért 12 3 1 8 102–163 –61 10
11. Kaposvári VK 12 2 3 7 109–156 –47 9
12. UVSE 12 2 1 9 101–153 –52 7
13. Metalcom Szentes 12 1 11 99–155 –56 3
14. KSI 12 1 11 100–163 –63 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik