Oroszország elleni szankciókat kijátszó hálózatot lepleztek le Washingtonban

22 személyből álló, globális hálózat dolgozott az Oroszország elleni szankciók kijátszására.

2023. február 1., 19:30

Szerző:

Az amerikai pénzügyminisztérium szankciós listára helyezett szerdán egy 22 magán- és jogi személyből álló globális hálózatot, amelyet azzal vádol, hogy kijátszotta az Oroszország elleni büntetőintézkedéseket.

„Oroszország elkeseredett kísérlete, hogy közvetítőkön keresztül játssza ki az amerikai szankciókat azt bizonyítja, hogy a büntetőintézkedések jóval nehezebbé tették az orosz hadiiparnak, hogy utánpótlást biztosítson Vlagyimir Putyin orosz elnök hadigépezetének” - írta közleményében Wally Adeyemo pénzügyminiszter-helyettes.

A tájékoztatás szerint a hálózatot Oroszország, illetve a ciprusi székhelyű Igor Zimenkov fegyverkereskedő vezeti, aki fiával együtt szintén szankciós névsorra került.

A csoport egyebek között az orosz védelmi iparhoz köthető projektekben, így például csúcstechnológiai eszközök beszerzésében vett részt Oroszország ukrajnai hadműveletét követően. Mindemellett a hálózat egyes tagjai támogatták a szankciókkal sújtott orosz állami vállalatokat.

Zimenkovot azzal is vádolják, hogy egy szankcióslistára került fehérorosz védelmi ipari vállalatot is segítette eladásokkal Latin-Amerikában.

Büntetőintézkedések hatálya alá került a szingapúri székhelyű Asia Trading & Construction vállalat és annak igazgatója, aki állítólag a szintén szankciós listára került orosz Rosztyeh konglomerátum nevében helikoptereket adott el egy dél-amerikai kormánynak.

Szankciókkal sújtották a GBD nevű céget is, amely fegyverrendszereket próbált értékesíteni egy afrikai kormánynak.

A mostani lajstromra ciprusi, bolgár, valamint izraeli cégek kerültek fel. A büntetőintézkedések keretében befagyasztották az érintettek Egyesült Államokban található vagyonát, az amerikai állampolgárokat pedig eltiltották a velük való ügyletektől.