Európai válasz az energiaválságra, Romániából

2023. február 1. – 18:54

Másolás

Vágólapra másolva

Már kézbesíti a posta Romániában az úgynevezett energiakártyákat, amelyekkel az állam a rászorulók energiaszámláinak kifizetését, illetve a szolgáltatóknál felhalmozott tartozásának törlesztését támogatja, írja az MTI az Agerpres hírügynökségre hivatkozva.

A támogatási rendszerben két részletben, alkalmanként 700 lejnek, vagyis 55 ezer forintnak megfelelő segélyt adnak a 60 év feletti, havi 2000 lejnél alacsonyabb jövedelemmel rendelkező nyugdíjasoknak, a szociális segélyre jogosult súlyos fogyatékossággal élőknek, illetve a szociális segélyben részesülő családoknak. A háztartásonként, illetve fogyasztói mérőpontokként járó támogatás feltétele, hogy az egy háztartásban élők egy főre jutó jövedelme ne haladja meg a havi 2000 lejt.

A Transtelex korábbi cikke szerint a juttatást 2023. december 31-ig kell felhasználni. A energiakártyákat a villamos energia, földgáz, palackozott gáz, tűzifa, fűtőolaj vagy más típusú fűtőanyag beszerzésére, a távhőszolgáltatás kifizetésére, illetve a szolgáltatóknál felhalmozott adósság törlesztésére használhatják fel az érintettek. Fizethetnek vele a postásnál, akár a postahivatalokban, valamint egy újabb döntés értelmében elektronikusan is, amint elkészül az ehhez szükséges alkalmazás.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!