Napi 64 kilométert tud majd megtenni napelemek által biztosított energiával a jövő autója. A futurisztikus jármű koncepcióját a mindössze 18 éve alapított amerikai Aptera Motors autógyártó vállalat mutatta be nemrég. A cég már a törésteszteket végzi.

Nem is annyira távoli az a jövőkép, amelyben az emberek napelemmel hajtott autókkal közlekednek. Az amerikai Aptera Motors autógyártó cég már a fejlesztési folyamatok végső fázisában tart és a törésteszteket végzi a napelemekkel ellátott, kétszemélyes, háromkerekű autójának első változatán, a Deltán (Launch Edition). A formabontó járműre összesen 40 ezer előrendelés érkezett, az ügyfelek pedig hamarosan meg is kapják hőn áhított kocsijukat, amelyet 700 Watt kapacitású napelem rendszerrel szerelnek fel, így hálózati töltés nélkül, kizárólag napenergiára hagyatkozva is lehet majd használni napsütésesebb területeken.

A cég számításai alapján az autó naponta 64 kilométert tud majd így megtenni, ami egy „átlagos felhasználó” számára bőven elegendő hatótávnak számít.

Ez a teljesítmény lokációtól függően változhat: míg a napfényes Dél-Kaliforniában napi 47 kilométeres utazással számolva egy évben egyszer sem kell majd hálózatról tölteni a kocsit, addig New Yorkban vagy Chicagóban átlagban háromszor töltőre kell dugni azt.

Az Aptera a fejlesztési folyamatok utolsó fázisának befejeztével még ebben az évben elkezdi az első modellek összeszerelését, majd az előzetes megrendelők kiszolgálását követően az első körben évi tízezer, majd évi húszezer autót tervez gyártani.

(Borítókép: Aptera Delta. Fotó: YouTube)