Így érzi magát hazatérése után Ada és családja

Pintér Adrienn, Ada
Vágólapra másolva!
Az egykori műsorvezető Ada, azaz Pintér Adrienn nagyjából négy éve költözött kiskamasz ikerfiaival Németországba azért, hogy férjével, Mátéval ne kelljen távkapcsolatba élnie. Időközben megszületett kislánya is, majd a család úgy döntött, hogy ideje hazatérni Magyarországra.
Vágólapra másolva!

Fél éve már, hogy végleg hazaköltözött Ada és családja, akik most már élevitelszerűen tartózkodnak itthon. Az egykori műsorvezető elmondta, hogy sosem volt végleges döntés, hogy Németországban élnek, így tudta, hogy egyszer majd biztosan hazatérnek. A pandémia előtt sűrűn jártak vissza Magyarországra, viszont akkor nem tudtak olyan szabadon mozogni, mint előtte.

Ada elárulta, hogy fiai is már itt járnak iskolába, így egészen biztos nem mennek sehová addig, míg ők le nem érettségiznek. A háromgyerekes anyuka nem tartja kizártnak, hogy valaha úgy döntenek, hogy újra költöznek. Úgy gondolja, hogy mindenképp jó dolog az életben megismerni más kultúrákat is, ezért nem bánja, hogy majdnem négy évet kinn élt.

A család egyelőre jól érzi magát itthon, a fiúk is hamar beilleszkedtek, kislánya még olyan pici, hogy számára nem tűnt fel a változás és kinn sem jártak nagyon közösségbe. Itt már elkezdte a bölcsődét, amit édesanyja elmondása szerint nagyon élvez.

Azért kinn nem találkoztunk ennyi emberrel, mint itt és kevésbé mozgalmas életet is éltünk" - magyarázta a Mokkában Ada, hogy miben lett más számukra az élet, mint Nürnbergben.