kiskorú elleni szexuális erőszak szexuális erőszak Marilyn Manson
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A többszörösen szexuális zaklatással és erőszakkal vádolt Marilyn Mansonnak újabb ügyétől hangos a sajtó. Az előadót ezúttal egy névtelenséget kérő nő perelte be, aki azt állítja, még kiskorú volt, amikor a zenész szexuálisan bántalmazta 1990-es években.

A rollingstone.com arról ír, hogy ez az első olyan per, amely Manson karrierje elején elkövetett szexuális bűncselekményére koncentrál, ugyanis, akik korábban beperelték az énekest, mind 2010 körül szexuális visszaélésekkel vádolták meg.

A felperes a neve elhallgatásást kérte és Jane Doe néven nyújtotta be a keresetet a zenész ellen.

A perben Doe azt állítja, hogy először 1995-ben találkozott Brian Warnerrel (ez Manson igazi neve) egy dallasi koncert után, amikor 16 éves volt. A turnébusz előtt várt rá másokkal együtt, ahol Warner különféle szexuális cselekményeket hajtott végre az akkor még szűz felperes ellen, majd kinevette őt és elzavarta a buszról is.

Forrás: AFP/Suzanne Cordeiro

A legfrissebb hírek szerint peren kívül egyezett meg szexuális zaklatási ügyében Marilyn Manson és a Trónok harca színésznője. 2021-ben Esmé Bianco azt állította, hogy Manson megerőszakolta és megverte őt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.