Vb 2022: Halilhodzic nem tud megbocsátani a marokkóiaknak

Vágólapra másolva!
2022.12.25. 07:23
null
Vahid Halilhodzicot harmadszor menesztették egy világbajnokság előtt (Fotó: Getty Images)
Vahid Halilhodzic nem tudja megbocsátani, hogy menesztették a – világbajnokságon végül negyedik helyen végzett – marokkói labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról.

 

A marokkói lett az első afrikai csapat, amely világbajnoki elődöntőbe jutott. A hazatérés után a válogatottat VI. Mohamed király fogadta, Valid Regragi szövetségi kapitány pedig ünnepi beszédében kiemelte elődje, Halilhodzic remek munkáját is.

 „Ezek a szavak sem tudják csillapítani a keserűségemet, és nem pótolhatják azt, amit ezzel a tornával elmulasztottam. Elvették a büszkeségemet. Nem tudom elfelejteni és megbocsátani nekik, mert ez lett volna a búcsúm az edzői pályától” – nyilatkozta a 70 éves tréner.

Halilhodzic a múlt vasárnap véget ért katari világbajnokság ideje alatt egyszer sem nyilatkozott a marokkói válogatottal kapcsolatban, pedig sok újságíró kereste.

A bosnyák-francia mestert augusztus közepén menesztették, mert a vb-re való felkészüléssel kapcsolatban a szövetség vezetőinek nézetkülönbsége adódott vele. Sorsa akkor már hónapok óta kiemelt témát szolgáltatott a helyi sportsajtóban. Csapatával a várakozások alatt teljesített év elején az Afrikai Nemzetek Kupáján, amelyen a negyeddöntőben búcsúzott, illetve korábban a Bajnokok Ligája-győztes Hakim Zijessel is nézeteltérése volt, ami miatt a Chelsea szélsője hónapokon keresztül akkor sem állt volna a nemzeti együttes rendelkezésére, ha számítanak rá.

Halilhodzic már harmadszor távozott egy válogatott éléről közvetlenül a vb előtt: 2010-ben az elefántcsontparti, 2018-ban pedig a japán kispadról állt fel, viszont 2014-ben Algériával szerepelt a tornán.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik