Lövöldözés történt két iskolában, két tanár és egy diák meghalt

Forrás: AFP/2020 Getty Images/Spencer Platt -
Brazília iskolai lövöldözés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Két tanárral és egy diákkal végzett, tizenegy másik embert pedig megsebesített pénteken egy délkelet-brazíliai város két iskolájában egy félautomata pisztollyal lövöldöző, golyóálló mellényt viselő férfi - közölték a hatóságok.

A lövöldözés az Espirito Santo államban fekvő kisvárosban, Aracruzban történt - áll a tagállam közbiztonsági titkárságának közleményében.

Egyelőre nem tudni, hogy a hatóságoknak sikerült-e kézre keríteniük az elkövetőt.

Illusztráció Forrás: AFP/2020 Getty Images/Spencer Platt

A biztonsági kamera felvételei szerint a golyóálló mellényt viselő támadó félautomata pisztolyt használt a lövöldözéshez - közölte egy videóban Marcio Celante, a város közbiztonsági vezetője.

Celante közölte azt is, hogy a tizenegy sebesült között kilenc tanító van. A támadó eltakarta az arcát, ezért nehéz az azonosítása. A rendőrség vizsgálatot indított annak felderítésére, hogy az elkövetőnek voltak-e társai.

Az iskolai lövöldözések nem gyakoriak Brazíliában, bár az elmúlt években némileg emelkedett a számuk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.