Több mint 30 év után azonosították, ki volt a Sydney-t rettegésben tartó sorozat-erőszaktevő

Legfontosabb

2022. november 25. – 22:01

Több mint 30 év után azonosították, ki volt a Sydney-t rettegésben tartó sorozat-erőszaktevő
St. Andrew’s Catholic Church / YouTube

Másolás

Vágólapra másolva

Keith Simms, becenevén Magoo, jószívű hős és csodás apa

– így jellemezte családja és baráti köre februári temetésén azt a férfit, akiről most kiderült, hogy sorozat-erőszaktevőként három évtizeden át tartotta rettegésben Sydney-t. Az elkövetőt az évek során számos névvel illették: a 80-as években a „Centennial Park erőszaktevőjeként” ismerték, a 90-es években ő volt a „Bondi erőszaktevő”, a kétezres években pedig „Susogós erőszakoló” és „Bondi rém” volt a neve.

Évtizedekig csak Simms tudott arról, hogy ezek a szenzációhajhász nevek mind őt takarják. Azonban nem sokkal a férfi halála után DNS-minták segítségével a rendőrségnek is sikerült felfednie az évtizedek alatt 31 nőt megerőszakoló férfi személyazonosságát.

Szöges ellentét volt a valóság és a mintaférj képe között

Barátai és rokonai számára „Magoo” odaadó férj, apa és nagyapa volt. Simms La Perouse-ban, Sydney délkeleti külvárosában lakott, és élete nagy részében kertészként dolgozott különböző nemzeti parkoknál, önkormányzatoknál és golfcégeknél. 43 évig élt házasságban, rokonai szerint felesége volt a nagy szerelme. A házasságnak akkor szakadt vége, amikor Simms 2022 februárjában, 66 évesen veseelégtelenségben meghalt. Felesége mellett három gyereke és öt unokája gyászolta.

A március 4-én a malabari Szent András katolikus templomban tartott temetésén Simmsről a Sydney Morning Herald szerint azt mondták, hogy jószívű „hős” és apafigura volt, aki szeretett focizni és bulizni. Emellett hatalmas South Sydney Rabbitohs-szurkoló volt, a rögbicsapatát idéző koporsóban temették el.

Fotó: St. Andrew’s Catholic Church / YouTube
Fotó: St. Andrew’s Catholic Church / YouTube

Csakhogy az idilli családapa álarca egészen mást takart. Simms 1987 és 2001 között 31 nőt erőszakolt meg Sydney keleti városrészeiben. Első ismert támadása 1987 szeptemberében történt, amikor egy 23 éves nő arra ébredt a lakásában, hogy egy késsel felfegyverzett férfi a szájára teszi a kezét, majd szexuálisan bántalmazta. A nők 14 és 55 év közöttiek voltak, volt olyan is közülük, aki az erőszak után teherbe esett. Mivel nem biztos, hogy a három évtized alatt minden áldozata bejelentést tett az őt ért erőszakról, nem zárható ki, hogy Simms ennél is több nőt bántalmazhatott.

Simms módszere változatos volt, de a legtöbbször betört az áldozatai otthonába, vagy kora reggel, kocogás közben kapta el őket.

A nőket azzal fenyegette meg, hogy kés van nála, és ha nem engedelmeskednek, akkor megöli őket. Utolsó ismert támadása egy temetőben volt 2001-ben. Simms rendszerint eltakarta az arcát, és sportosan öltözött fel, ezért is ragadt rá egy időben a „susogós” vagy „melegítős erőszakoló” név. A Bondi rém nevet a helyi Bondi strandról kapta, miután ott is megtámadott egy nőt.

A hozzátartozói semmit sem tudtak arról, hogy ki volt valójában Simms – mondta a nyomozó, aki közölte a hírt a férfi családjával. „Találkoztunk a feleségével, aki teljesen megdöbbent. Nem tudta elhinni, hogy az az ember, akit ismert, képes volt ilyen dolgokra” – mondta Shelley Johns nyomozó őrmester a Daily Telegraphnak.

Minden klappolt, mégse bukkantak rá

Ahhoz, hogy a nyomozások nem hoztak eredményt, nagyban hozzájárult, hogy a rendőrség évekig külön-külön vizsgálta ki az eseteket. Pedig az áldozatok mindannyian hasonló leírást adtak a támadójukról.

Még a fantomképek is hasonlítottak Simmsre.

Csakhogy a rendőrség évekig úgy vélte, hogy több elkövetőt keres, mivel Simms testalkata az öregedéssel változott. Ráadásul a férfi soha nem került a hatóságok látókörébe súlyos bűncselekmény miatt, és nem szenvedett mentális betegségben, drog- vagy alkoholproblémákban. „Ezeknek a hiánya valószínűleg segített abban, hogy ismeretlen maradjon” – mondta a Daily Telegraphnak Jayne Doherty főfelügyelő.

Bár a rendőrség szerint minden egyes esetet alaposan kivizsgáltak, csak 2005-ben derült ki, hogy a kétezres években történt öt szexuális támadás összefüggésbe hozható. A rendőrség ezért létrehozta a „Strike Force Doreen” munkacsoportot, hogy kivizsgálja őket, és további hét esetet sikerült összekapcsolni egy DNS-vizsgálattal, az ügy azonban ismét vakvágányra futott.

Nem is történt áttörés egészen 2016-ig, amikor a rendőrség DNS-adatbázisában végzett véletlenszerű keresés során egyezést fedeztek fel az áldozatok által adott minták között. Ezután terjesztették ki a vizsgálatot az 1987 és 2001 közötti 31 esetre, ebből 12 alkalommal megegyeztek a DNS-minták, 19 alkalommal pedig maga a módszer volt azonos – írta a BBC.

Balra az 1985-ben kiadott fantomkép, jobbra pedig egy 2016-os rendőrségi grafika – Fotó: NSW Police
Balra az 1985-ben kiadott fantomkép, jobbra pedig egy 2016-os rendőrségi grafika – Fotó: NSW Police

„Sok hasonlóság volt. Voltak olyan bűncselekmények, amelyeket az emberek otthonában követtek el az éjszaka közepén. És majdnem minden eset, amikor betörtek egy házba, ugyanolyan körülmények között történt. Másrészt ott voltak azok a nők, akik a szokásos napi tevékenységüket végezték: kocogtak, sétáltak, edzettek, és hirtelen egy férfi hátulról megragadta, bokrok közé vagy egy félreeső területre vonszolta és szexuálisan zaklatta őket” – írta le a történeteket az ügyön dolgozó Shelley Johns nyomozó.

Az, hogy ennyiszer megismétlődhetett egy ilyen bűncselekmény, még a legtapasztaltabb rendőröket is megrázta a helyi sajtó szerint.

„Ez egy nő legrosszabb rémálma: felébredni az éjszaka közepén, és valaki ott áll fölötted egy késsel a kezében, maszkban”

– mondta Johns. De azzal hogy sikerült összekapcsolni az egyes eseteket, a tettes még mindig nem volt meg.

2019-ben értek el újabb áttörést a nyomozók: a rendőrségi adatbázisban családi DNS-egyezést találtak a korábbi mintával, ami 324 emberre szűkítette a gyanúsítottak körét. Ezt később sikerült még tovább szűkíteni azzal, hogy kiszűrték azokat, akik az életkoruk és a lakóhelyük szerint nem lehettek az elkövetők. Simmshez egy férfi rokonán keresztül sikerült eljutni.

Szeptemberben DNS-mintát vettek a már halott Simmstől – nem hozták nyilvánosságra, hogy hogyan –, és kiderült, hogy a tőle vett minta tökéletesen egyezik az áldozatoktól vett mintával. Vagyis évtizedek után meglett a tettes – bár a valódi igazságszolgáltatás már nem érinthette.

Értesítették az áldozatokat

A nyomozók felvették a kapcsolatot az áldozatokkal is, hogy tájékoztassák őket: támadójukat azonosították, de mivel meghalt, ezért további jogi lépéseket nem tehetnek.

„Nehéz, de nagyon kifizetődő telefonhívások voltak. Sok ember nagyon megkönnyebbült, és ehhez tényleg hozzájárult az, hogy lezárult a férfi azonosítása, de az a tény is, hogy soha többé nem tehet már ilyesmit velük vagy bárki mással” – mondta Johns. Joshua Reeks főfelügyelő méltatta az olyan áldozatok bátorságát, akik a megrázó esemény idején jelentkeztek a rendőrségen, hogy DNS-mintát adjanak, amely kulcsfontosságúnak bizonyult a szörnyű bűncselekmények felderítéséhez.

Egy Jay néven emlegetett áldozat, aki 16 éves volt, amikor Simms megerőszakolta, miközben a Bondi Beachen sétált, szintén nyilatkozott a halálhírével kapcsolatban:

„Jó, most már nem árthat senki másnak. Általában nem vagyok ilyen rossz ember, de remélem, hogy szenvedett.”

A sajtónak is nyilatkozó egyik áldozat, a 69 éves Jennifer is megtudta, hogy végre azonosították azt a férfit, aki 1987-ben megerőszakolta őt a randwicki lakásában. „Könnyekben törtem ki, annyira megkönnyebbültem. Ez nem megbocsátható és elfelejthető dolog, én soha nem felejtem el, és valószínűleg soha nem bocsátom meg neki, hogy megváltoztatta az életemet, és mindenki másét is. Ehhez nem volt joga” – mondta a Telegraphnak.

Keith Simms idős korában – Fotó: St. Andrew’s Catholic Church / YouTube
Keith Simms idős korában – Fotó: St. Andrew’s Catholic Church / YouTube

Bár sok túlélő vonakodik jelenteni egy efféle, megrázó támadást, a nyomozók úgy vélik, hogy egy ilyen nagy horderejű ügy sikeres felderítése után még több áldozat jelentkezik majd. Jayne Doherty igyekezett megnyugtatni a szexuális erőszak minden sértettjét, hogy a rendőrök soha nem hagyják abba a válaszok keresését.

„Jelentkezzen a rendőrségen. Hinni fogunk magának. Nyomozni fogunk. Nem kényszerítjük arra, hogy bíróságra menjen. Végig maga mellett leszünk azon az úton, amelyet hajlandó velünk együtt megtenni.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!