5p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Átalakítják Németországban a munkanélküliek ellátásának legfontosabb intézményét, az úgynevezett Hartz IV segélyt - döntött a törvényhozás pénteken.

A koalíciós pártok - szociáldemokraták (SPD), Zöldek, liberálisok (FDP) - és a legnagyobb ellenzéki erő, a CDU/CSU jobbközép pártszövetség támogatásával a törvényhozás mindkét kamarájában (Bundestag, Bundesrat) elfogadott jogszabály szerint történetének 17. évében, január 1-jétől megszűnik a Hartz IV segély, és helyét átveszi a nagyjából az "állampolgári jövedelem" kifejezéssel egyenértékű jelentésű Bürgergeld, adta hírül az MTI. (Ezt alapjövedelemnek is nevezik - a szerk.)

Mérföldkő a szociálpolitikában

Az új rendszer részleges reformot jelent.

A támogatottak - akiknek száma az idén 3,6 millió körül mozgott - januártól alapesetben havi 449 euró helyett 502 eurót (jelenlegi árfolyamon 207 ezer forint) kapnak mindennapi kiadásaikra, lakbérüket és fűtési költségüket pedig ugyanúgy az állam fizeti, mint eddig.

Változás, hogy a munkaügyi hivatalnak erősebben kell támogatnia a képzést, átképzést és továbbképzést, hogy a Bürgergeldből élők az előző állásuknál jobb munkahelyet találhassanak.

A legfontosabb változások közé tartozik az is, hogy az ellátás egyik változatával, a jövedelempótló juttatással támogatottak az eddiginél többet dolgozhatnak az ellátás megtartása mellett, vagyis nagyobb jövedelemre tehetnek szert az állami pótlék elveszítésének veszélye nélkül.

A Bürgergeld bevezetése "mérföldkő" a német szociálpolitikában - nyilatkozott a reform elfogadása után Olaf Scholz kancellár, aki már a kétezres évek elején, az úgynevezett Hartz-reformok idején is az SPD vezető politikusai közé tartozott.

Olaf Scholz szerint mérföldkőhöz értek. Fotó: EPA/FOCKE STRANGMANN
Olaf Scholz szerint mérföldkőhöz értek. Fotó: EPA/FOCKE STRANGMANN

A Bürgergeldet első próbálkozásra, november közepén csak a szövetségi parlament, a Bundestag fogadta el, a tartományi kormányokat képviselő Bundesrat - ahol a koalíciónak nincs többsége - pedig a CDU/CSU törekvései révén elutasította. Ezért beindították az ilyen vitás ügyek rendezésére szolgáló egyeztetési eljárást a törvényhozás két kamarája között. Az egyeztetésen résztvevők beszámolói szerint a Bürgergeldről a nyilvánosságban folytatott vita hevességéhez képest igen konstruktív és szakmai volt, gyorsan eredményre is vezetett.

Kompromisszumos megoldás

A CDU/CSU elsősorban azért utasította el a reform első változatát, mert attól tartottak, hogy veszélyesen szűk lesz a sáv a munkanélküli támogatásból élők és az alacsony fizetésűek jövedelme között, vagyis a csekély különbség miatt sokan inkább a munkanélküliséget választhatják az alacsony bérű munka helyett, ami feszültséghez vezethet a munkaerőpiacon és ronthatja a gazdasági versenyképességet.

A Bundestag és a Bundesrat közötti egyeztetésen végül egy sor ponton módosították a rendszert. Így például a munkaügyi hivatal az eredeti tervekkel ellentétben a juttatás folyósításának első fél évében, az úgynevezett bizalmi időszakban is levonhat a támogatásból, ha úgy ítéli meg, hogy a támogatott nem eléggé iparkodott új állást szerezni. A levonás azonban nem haladhatja meg a 30 százalékot.

A többi között arról is döntöttek, hogy a támogatásért jelentkezők személyes megtakarítását tekintve az eredetileg tervezett 60 ezer euró helyett 40 ezer lesz az a határ, amely alatt megadható a Bürgergeld, vagyis a megspórolt pénz nagyobb részét kell felélni, mielőtt valaki jogosult lesz a közpénzből finanszírozott ellátásra.

Búcsú a Hartz IV-től

A Hartz IV segélyt - a hivatalos elnevezés szerint a kettes számú munkanélküli támogatást (ALG II) - 2005-ben vezették be. Nem hivatalos nevét a szociális ellátórendszer korszerűsítésének kidolgozásával az ezredforduló idején az akkori, Gerhard Schröder vezette SPD-Zöldek kormány által megbízott nagyvállalati menedzserről, Peter Hartzról kapta.

A támogatás az utolsó nettó fizetés 67 százalékát kitevő első számú munkanélküli segély (ALG I) folyósítási ideje, alapesetben 12 hónap után igényelhető. Ugyancsak 12 hónapig jár, de korlátlan alkalommal meghosszabbítható, azaz akár a nyugdíjkorhatár eléréséig is megszerezhető.

Az újraegyesítés utáni válsággal küzdő német gazdaság versenyképességének erősítését szolgáló Hartz-féle reformok utolsó, negyedik szakaszát jelképező támogatási forma több munkanélküli és szociális segély összeolvasztásával és a juttatások csökkentésével jött létre. Bevezetésétől kezdve rendkívül népszerűtlen volt, bár gazdasági elemzők szerint nagyban hozzájárult a munkanélküliség csökkenéséhez.

Politikai elemzők azt emelik ki, hogy a Hartz-féle reformok, különösen a Hartz IV segély megtépázta a szociáldemokraták hitelességét és tartós válságba juttatta a pártot.

Az SPD csak 16 év után, a 2021 őszén tartott Bundestag-választáson elért győzelemmel jutott túl a válságon, és rögtön a kormányprogram központi elemei közé emelte a Hartz IV-rendszer átalakításának ügyét. A Bürgergeld bevezetése így a szociáldemokraták legnagyobb eredménye az alig egy éve, 2021 decemberében hivatalba lépett Scholz-kormány alatt, írta az MTI.

Az alapjövedelem témájával itt foglalkoztunk részletesen:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kételyeket ébreszt a kínaiak magyarországi terjeszkedése
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 14:46
A magyar politika rendre nagyon pozitív színben tünteti fel a kínaiak magyarországi térnyerését, legyen szó beruházásokról vagy a külkereskedelmi forgalom növekedéséről. Pedig ez korántsem ilyen egyértelmű.
Makro / Külgazdaság Itt a döntés: kamatcsökkentés az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 14:25
Az Egyesült Államokban csökkent a 30 éves jelzáloghitelek kamata a május 3-án záródott héten - ismertette az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America - MBA) szerdán.
Makro / Külgazdaság Ahogy közeledik a választás, úgy lesz egyre olcsóbb a benzin
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 10:00
A benzin nagykereskedelmi ára bruttó 8 forinttal kerül majd kevesebbe, míg a gázolajért bruttó 5 forinttal fizetnek alacsonyabb árat a benzinkutak.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen adatot magyarázhat az Orbán-kormány a választások előtt
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 08:31
2024 márciusában az ipari termelés volumene 10,4, munkanaphatástól megtisztítva 2,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - közölte a KSH.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor erre biztosan kitérne a hitéből: 400 milliárd euró közös pénzt fordíthatna fegyverkezésre az Unió
Litván Dániel | 2024. május 8. 05:39
Ott pihen többszáz milliárd euró egy közös alapban, amit nem nagyon használ most semmire az Európai Unió, miközben rengeteg pénz kellene Ukrajnának, illetve az uniós védelmi iparnak. A megoldás adja magát, de nem mindenki fog ebbe beleegyezni, viszont a magyar kormánynak például nincs is közvetlen beleszólása a kérdésbe.
Makro / Külgazdaság Mennyibe kerül a nudli? A magyarok jövőjét is megmutathatja az elöregedő japánok szerencsétlensége
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 10:33
Csiki-csuki helyzetbe kerültek a japánok a jen gyengülése miatt. Ez növeli az inflációt, ezért kevesebbet költenek az emberek, miközben gazdaságuk enélkül is a nulla növekedéssel bajlódik.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hír, felpörgött a német külkereskedelem
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 09:59
Márciusban az export és az import várakozáson felüli növekedése mellett emelkedett ugyan, de a várakozásoktól elmaradt a német külkereskedelemi többlet a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Tanárfizetések: egy magyar vagy cseh pedagógus kap többet?
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 09:43
A visegrádi országcsoporthoz tartozó többi három ország közül Csehországban és Szlovákiában sokkal jobban keresnek a tanárok, mint magyarországi kollégáik, és a kormány nem kezeli le őket.
Makro / Külgazdaság A magyar élelmiszerboltok vitték a prímet
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 08:30
Főként az élelmiszer-kiskereskedelem bővülése húzta a márciusi növekedést. 
Makro / Külgazdaság Kiakadtak és befejezték a munkát az olasz közmédia dolgozói
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 08:22
Sztrájkba kezdek az olasz közmédia újságírói, mert úgy érzik, hogy a regnáló kormány azon ügyködik, hogy a saját szócsövévé tegye munkahelyüket, ami nem fér bele szakmai önbecsülésükbe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG