Kapitális fogás: hatalmas harcsapárost fogtak ki a Hortobágyon

HelloVidék   
  Megosztom
Kapitális fogás: hatalmas harcsapárost fogtak ki a Hortobágyon

Ahogy arról a Pecaverzum beszámolt, fantasztikus heteket tudhat maga mögött Zalkodi András, aki rövid idő leforgása alatt több horgászt is hozzásegített ahhoz, hogy megfogja élete legnagyobb harcsáját.

Ahogy a portál írja, November 5-én, szombaton a déli órákban érkeztek meg a tóhoz Lénárt Istvánnal, aki megkérdte Andrást, hogy segítsen neki.

Amikor elkezdtünk behúzgálni, akkor már a bojlisok akasztottak egyet. Bementem nekik segíteni csónakkal, de akkora volt a harcsa, hogy én sem tudtam beemelni a csónakba. A végén sajnos megtépte őket, bőven mázsa feletti volt. Nem értem át a száját, hogy meg tudjam fogni, és be tudjam húzni a csónakba

- mesélte a lapnak András. Hozzátette, a kis intermezzot követően aztán ők is elhelyezték felszereléseiket a kiszemelt, végleges helyre. Az első kapás a spannolós módszerrel felkínált kiló körüli kárászra 18:45-kor érkezett, míg a második három órával később. Mindkét harcsát sikerült partra emelni, az első volt a nagyobb, 85 kiló (224 centiméter), míg a második a kisebb, 65 kiló (207 centiméter).

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

horgász

horgászat

harcsa