48 millió forintra bírságolta az MNB a K&H Bankot

2022. november 25. – 12:07

Másolás

Vágólapra másolva

Az MNB felügyeleti vizsgálata nyomán 48 millió forint bírságot szabott ki a K&H Bankra, egyebek közt az állampapírok sajátszámlás értékesítésénél folytatott gyakorlata, az ügyfelekkel folytatott személyes és telefonos kommunikáció rögzítése, illetve a panaszkezelés és adatszolgáltatás terén feltárt hiányosságok, jogsértések miatt – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Azt írták, hogy a feltárt problémák nem veszélyeztetik a hitelintézet megbízható működését, de kijavításuk elengedhetetlen.

Az MNB – helyszíni ellenőrzést is magába foglaló – korlátozott átfogó vizsgálatot folytatott a Kereskedelmi és Hitelbank Zrt.-nél (K&H Bank), alapvetően a befektetési szolgáltatásokat tekintette át. Ennek során a 2020. január 1-jétől a vizsgálat lezárásáig tartó időszakot vizsgálták, ennek során derült ki, hogy a K&H Bank egyes lakossági állampapírok esetében nem tudta alátámasztani a kiválasztott ügyleteknél a vizsgált időszakra vonatkozóan a másodpiaci árfolyam meghatározásának pontos módját.

Az MNB azt is megállapította, hogy a bank a személyes, illetve telefonos befektetési tanácsadásai során többször nem rögzítette tartós adathordozón a kommunikáció ügyfél szempontjából lényegi részeit. Ez sérthette az ügyfelek érdekeit, mert a kommunikáció nem volt dokumentált, és annak hiányában utólag nem lehetséges megállapítani többek között azt, hogy a végrehajtott ügyletek megfeleltek-e az ügyfél megbízásának, az ügyfélnek adott befektetési tanácsnak.

A vizsgálat feltárta azt is, hogy a hitelintézet több esetben nem válaszolta meg határidőben az ügyfélpanaszokat sem. A bank emellett egyes rendszeres adatszolgáltatásait is helytelen adattartalommal küldte meg az MNB-nek.

(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!