Minden idők legöregebb macskája egy 2005-ben 38 évesen elhunyt cirmos volt.

A Guinness Rekordok Könyvében a valaha élt legöregebb macskák csúcstartója Creme Puff. A cirmos 1967-ben született és 2005-ben, az Amerikai Egyesült Államokban vesztette életét.

Tőle még jócskán elmaradva, ám így is hosszú éveket a háta mögött tudva vált a világ ma is élő legöregebb macskájává nemrég az 1995-ben született Flossie, aki ú, vele egyidős gazdájával éli mindennapjait a London délkeleti részén található Orpingtonban.

Flossie pontosan 26 évvel és 330 nappal ezelőtt született, így nemsokára betölti 27., macskaévekben számolva 120. életévét.

Múltját tekintve közel sem mondható unalmasnak a kis kedvenc élete: kétéves koráig két kórházi munkás gondoskodott róla, majd egy idős emberhez került, akivel 10 évig élt együtt. Gazdájának halála után annak nővéréhez került egészen 14 évvel később bekövetkezett haláláig. Ezután a hölgy fia vette magához az állatot, akit az élethelyzetéből adódóan egy idő után nem tudott tovább gondozni, így ebben az évben egy macskavédő szervezetre bízta. Innen került Flossie jelenlegi gazdájához, a tapasztalt macskagondozó Vicki Greenhez, aki maga is 27 éves lesz.

Annak ellenére, hogy a macska süket, és egyre romlik a látása, Vicki szeretetteljesnek, játékosnak és édesnek írta le őt a Sky News-nak adott interjújában.

"A kezdetektől tudtam, hogy Flossie egy különleges macska, de azt nem gondoltam volna, hogy egy leendő Guinness-rekorderrel osztom meg az otthonomat" – fogalmazott.

(Femina)

(Borítókép: Felfelé tekintő macska. Illusztráció: Getty Images)