MNB: 48 millió forint bírság a K&H Bankra

Az MNB felügyeleti vizsgálata nyomán 48 millió forint bírságot szabott ki a K&H Bankra, egyebek közt az állampapírok sajátszámlás értékesítésénél folytatott gyakorlata, az ügyfelekkel folytatott személyes és telefonos kommunikáció rögzítése, illetve a panaszkezelés és adatszolgáltatás terén feltárt hiányosságok, jogsértések miatt - jelentette be pénteki közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).A feltárt problémák nem veszélyeztetik a hitelintézet megbízható működését, ám kijavításuk elengedhetetlen - hangsúlyozta a felügyeleti hatóság. Az MNB - helyszíni ellenőrzést is magába foglaló - korlátozott átfogó vizsgálatot folytatott a Kereskedelmi és Hitelbank Zrt.-nél (K&H Bank), alapvetően a befektetési szolgáltatásokat tekintette át. Ennek során a 2020. január 1-jétől a vizsgálat lezárásáig tartó időszakot vette górcső alá.
    

A vizsgálat során a K&H Bank egyes lakossági állampapírok esetében nem tudta alátámasztani a kiválasztott ügyleteknél a vizsgált időszakra vonatkozóan a másodpiaci árfolyam meghatározásának pontos módját. A jegybank azt is feltárta, hogy a hitelintézet elsődleges jegyzéseihez képest a másodpiaci saját számlás eladásainál huzamosabb időn át számottevően magasabb árfolyamot szabott. Az érintett lakossági állampapírokat másodpiacon vásárló ügyfelei  így kedvezőtlenebbül jártak, mintha a banknál jegyzéssel, vagy akár a kincstárnál vették volna meg ezeket. A K&H Bank ezáltal - megsértve a jogszabályi és szakmai követelményeket - nem tisztességesen és hatékonyan, nem az ügyfelek érdekeivel összhangban járt el.
    

A hitelintézet emellett személyes, illetve telefonos befektetési tanácsadásai során többször nem rögzítette tartós adathordozón a kommunikáció ügyfél szempontjából lényegi részeit. Ennek elmaradása sérthette az ügyfelek érdekeit, mert a kommunikáció nem volt dokumentált, s annak hiányában utólag nem lehetséges megállapítani többek között azt, hogy a végrehajtott ügyletek megfeleltek-e az ügyfél megbízásának, az ügyfélnek adott befektetési tanácsnak.
    

A vizsgálat feltárta azt is, hogy a hitelintézet több esetben nem válaszolta meg határidőben az ügyfélpanaszokat sem. A bank emellett egyes rendszeres adatszolgáltatásait is helytelen adattartalommal küldte meg az MNB-nek. Mindezek alapján az MNB az egyes jogsértésekhez kapcsolódóan 90-180 napos teljesítési határidővel kötelezte a K&H Bankot a feltárt hiányosságok megszüntetésére.


A jogsértések miatt az MNB összességében 48 millió forint felügyeleti bírságot is kiszabott a hitelintézetre. A bírság meghatározásakor a jegybank súlyosbító körülményként vette figyelembe egyebek közt a lakossági állampapír-értékesítésnél feltárt problémák rendszerszintű jellegét, több egyéb jogsértés kockázatosságát, illetve a bank piaci súlyát is. Enyhítő körülménynek számított ugyanakkor több feltárt hiányosság alacsonyabb kockázati besorolása.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com