szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Bár az idei Snapdragon Summit rendezvény nagy bejelentése a Qualcomm új szuperlapkája, a Snapdragon 8 Gen 2 volt, a második napon az amerikai chipgyártó elárulta annak az áramkörnek a nevét is, amelyik az Apple M1/M2 chipjeivel versengene.

A Snapdragon szó mellett hamarosan újabb kifejezést kell használnunk a Qualcomm neve mellett. Az amerikai chipgyártó bejelentette új, Windows on Arm áramkörének nevét: Oryon. A processzor majd valószínűleg sorszámozást vagy további elnevezéseket is kap. (Az Arm egy számítógépes processzorarchitektúra, amely a jelenlegi domináns szabvánnyal, az x86-tal konkurál. Míg az okostelefonok szinte mindig Arm-alapú processzorokat használtak, az asztali számítógépek és a laptopok inkább az x86 architektúrára támaszkodtak. Ez azonban az utóbbi időben változni kezdett, köszönhetően az Arm számos előnyének – magyarázza az Android Authority.)

A Qualcomm nem kezdő e témában. A tavalyi év első nagy felvásárlásának keretében 1,4 milliárd dollárért vette meg a Nuvia céget, amely egyedi Arm architektúrákon dolgozott, és pontosan erre volt szüksége a Qualcommnak, hogy felvegye a versenyt az Apple-lel. Az pedig már csak a hab volt a tortán, hogy a Nuviának olyan szakemberei voltak, akik korábban épp az Apple-nél vettek részt processzorfejlesztésben.

YouTube/Qualcomm

Jelenleg a Qualcomm CPU-i az Arm tervein alapulnak, viszont a saját áramkör lehetővé tenné, hogy ne kelljen többé az Arm-re hagyatkoznia. Van viszont egy kis bibi. Bár a Qualcomm korábban még azt mondta, hogy a jövő év második felében már szállítja is ezeket az eszközöket, most úgy tűnik, ez a dátum inkább 2024-re tolódik. Addigra pedig már az Apple-nek is lesz egy M3 chipje. Mindenesetre biztosak lehetünk abban, hogy a Qualcomm prioritásként fogja kezelni az Oryont, különösen mivel a további elképzelései vele kapcsolatban, hogy a Snapdragon által hajtott termékek széles portfóliójába integrálódjon, beleértve a mobileszközöket.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.