Mélyrepülés kezdődött a videókártyák piacán

gigabyte amd radeon rx 6500 xt eagle videokártya grafikius kártya
Gigabyte Radeon RX 6500 XT Eagle
Vágólapra másolva!
Utoljára 2009-ben estek ekkorát az új grafikus vezérlők eladásai.
Vágólapra másolva!

Idén köztudottan gyengélkedni kezdtek a számítógépek eladásai, a harmadik negyedévre pedig az újonnan megvásárolható integrált és dedikált videóvezérlők piacát is elérték a rosszabb idők. A Jon Peddie Research beszámolója szerint a tavalyi azonos időszakhoz képest 33 százalékkal, míg az idei második negyedévhez képest 10,3 százalékkal csökkentek az eladások; ilyen mértékű éves csökkenésre utoljára 2009-ben, a legutóbbi gazdasági világválság idején volt példa.

Már nincs hiány a videókártyákból, de a magas áraik tömegek számára teszik elérhetetlenné a termékeket Forrás: Gigabyte

A piackutató cég szerint a videókártyák gyártói várhatóan az összes elképzelhető indokot felhozzák majd a részvényeseiknek a jelenség magyarázatára, a gazdasági nehézségektől a kriptobányászat lecsengésén át a kínai koronavírusos lezárásokig mindenre számíthatnak a befektetők.

Az utolsó negyedévben a gyártók további eladáscsökkenésre számítanak, viszont mindeközben folyamatosan és stabilan emelkednek a termékek átlagos eladási árai, így a darabszám csökkenése egyelőre nem feltétlenül fog aggasztó nyomot hagyni a pénzügyi eredményeiken.

A GPU-márkák piaci részesedése a tavalyi harmadik negyedévben, az idei második negyedévben, továbbá az idei harmadik negyedévben Forrás: Jon Peddie Research

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!