Ezek az ország legjobb egyetemei
A Szegedi Tudományegyetem a második helyen végzett a HVG rangsorán.
Megjelent a HVG friss felsőoktatási rangsora, amit idén is az Eötvös Loránd Tudományegyetem vezet - írja az Eduline. A Szegedi Tudományegyetem a második, a Műegyetem a harmadik helyen végzett. A listán a negyedik a Debreceni Egyetem, az ötödik a Semmelweis Egyetem.Hatodik helyen végzett a Budapesti Corvinus Egyetem, amit a Péter Katolikus Egyetem követ. Utánuk következik a sorban holtversenyben Károli a Gáspár Református Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem, a Pannon Egyetem pedig a 10. helyen végzett.
A HVG diploma rangsora hallgatói és az oktatói kiválóságot mérő alrangsorokból állt össze. Figyelembe vették többek közt az elsőhelyes jelentkezők számát, a felvett hallgatók pontátlagát, a nyelvvizsgával felvettek arányát, a középiskolai versenyeken helyezettek számát.
Az oktatói rangsor első helyén a Szegedi Tudományegyetem végzett, a Pannon Egyetem lett a második, a harmadik helyen pedig a Debreceni Egyetem és az ELTE végzett holtversenyben,
- 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége. Részletek Jegyek
- 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Amióta a BMW bejelentette, hogy Debrecenben építi fel legújabb autógyárát, ugrásszerűen nőtt az érdeklődés a Debreceni Egyetem (DE) műszaki... Teljes cikk
A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik pénteken a 2023/2024-es tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka -... Teljes cikk
Több mint kétszáz állásajánlat közül lehet válogatni a Corvinus Egyetem idei karrierexpóján április 24-én és 25-én. Az eseményen megtanulható... Teljes cikk
- Állásbörzét és karriernapot rendeznek a Debreceni Egyetemen 3 hete
- Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké 3 hete
- Bérpapírjaikkal vonultak a minisztérium elé a felsőoktatási dolgozók 4 hete
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 4 hete
- Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát 4 hete
- Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén 4 hete
- A középiskolai felvételi jelentkezések április 8. és 10. között módosíthatók 1 hónapja
- Új rektor a Budapesti Gazdasági Egyetem élén 1 hónapja
- Megkezdődik az E-felvételi ügyintézési időszaka 1 hónapja
- Kárpótlás az Erasmusért: a világ bármely egyetemére eljuthatnak a magyar diákok ezzel az ösztöndíjprogrammal 2 hónapja
- Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power 2 hónapja