Kizsákmányolás a köbön: több nőt is prostitúcióra kényszerített, majd elszedte a pénzük

MTI   
  Megosztom
Kizsákmányolás a köbön: több nőt is prostitúcióra kényszerített, majd elszedte a pénzük

Jogerős ítéletében három év fegyházra súlyosbította a bíróság egy prostitúciós tevékenységet folytató nőket kihasználó férfi büntetését - közölte a Győri Fellebbviteli Főügyészség csütörtökön.


 


 

Azt írták, hogy a férfi még évekkel ezelőtt rábeszélt egy fiatal lányt, hogy Ausztriában, majd Svájcban különböző bárokban prostituáltként dolgozzon, aki ebbe belement, és az így keresett jövedelmének nagy részét a férfinak adta.

Egy idő után ki akart szállni, de a férfi nem engedte, bántalmazta és megfenyegette. A lány végül 2014-ben feljelentette a férfit Magyarországon

- írta az ügyészség.

Közölték azt is, hogy a férfi 2009 októbere és 2014 augusztusa között átutalásokkal több mint 12 millió forintnak megfelelő svájci frankhoz jutott hozzá, amelynek eredetét azzal próbálta leplezni, hogy rávette édesanyját és testvéreit, hogy ők vegyék fel a pénzt, majd adják át neki.

A férfi 2010 és 2016 között kapcsolatot tartott fenn három Svájcban élő és szintén prostituáltként dolgozó nővel is, akiktől majdnem 5 millió forintnak megfelelő svájci frankot kapott - derült ki a közleményből.

A Székesfehérvári Törvényszék elsőfokú ítéletében emberkereskedelem, többrendbeli, felbujtóként elkövetett pénzmosás és kitartottság miatt két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, és 13,5 millió forintnyi vagyonelkobzást is elrendelt.

Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a védő pedig felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett.

A Győri Ítélőtábla november 22-én hirdette ki jogerős ítéletét, amely megegyezett a fellebbviteli főügyészség indítványával, így a férfi büntetését három év letöltendő fegyházbüntetésre súlyosította - áll a közleményben.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

győr

prostitúció

bűncselekmény