eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma
Csicsely Stefánia, a Szegedi Tudományegyetem koronavírustesztet végző orvostanhallgatója mintát cseppent az antigén gyorsteszt paneljére a békéscsabai Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában 2020. december 2-án. Folytatódik az egészségügyi, a szociális, a bölcsődei, az óvodai dolgozók és a pedagógusok gyorstesztelése, amelyben az orvosi, egészségügyi képzésben részt vevők is segítenek kéthetes, fizetett gyakorlat részeként.
Nyitókép: MTI/Rosta Tibor

Hármas járvány lehetőségéről beszélt a közismert virológus

Boldogkői Zsolt virológus szerint a közeljövőben a koronavírus mellett az influenza és az RSV is nagy számban okozhat megbetegedéseket.

Az Indexnek nyilatkozott Boldogkői Zsolt virológusprofesszor aki arról beszélt, hogy "a vírus dinamikája jelenleg eltér a megszokottól, hiszen a várt őszi begyűrűzés egyelőre elmaradt, aminek később még meglehet a böjtje".

Mindez azért érdekes, mert Müller Cecília országos tiszti főorvos nemrég az InfoRádióban arról beszélt, hogy jelenleg is sok szakértő próbálja modellezni azt, hogy a koronavírus-járvány terén mi várható a következő hónapokban.

A szakember most azt fejtegette, hogy "az újabb járványhullám most csúszik, melynek valószínű oka, hogy számos európai országhoz hasonlóan hazánkban is a nyár második felében söpört végig az omikron variáns".

Boldogkői Zsolt szerint fontos ugyanakkor látni, hogy

a hivatalos adatokban csak a fertőzöttek töredéke jelenik meg".

Az Infostarton is közöltük a legfrissebb hivatalos adatokat, eszerint a múlt héten 4098 új fertőzöttet igazoltak (ez 333-mal kevesebb, mint az egy hete közölt adat), és a múlt héten 61 beteg halt meg.

Boldogkői Zsolt álláspontja szerint a szakemberek egy része jelenleg attól tart, hogy egy úgynevezett hármas járvány alakul ki, ami azt jelenti, hogy egyszerre üt be az influenza, a Covid–19 és az RSV (légúti óriás sejtes vírus).

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×