Havi 50 ezres rezsitámogatást kapnak a Tatabánya Erőmű dolgozói
A juttatást azok a dolgozók is megkapják, akik később kerülnek a vállalathoz.
Dr. Sámuel Emese, a Tatabánya Erőmű Kft. ügyvezető igazgatója olyan támogatási döntést hozott, melynek értelmében 2022. november 1. és 2023. április 15. között az erőmű valamennyi munkatársa havonta 50 ezer forintot kap munkabére mellé - jelentette be honlapján a vállalat. Mint írják, a juttatás a munkaviszonyban álló és a nyugdíjas szövetkezeten keresztül foglalkoztatottak részére egyaránt jár és banki átutalás formájában kerül a dolgozókhoz. Közölték továbbá, hogy a cég új munkatársakat is keres, akik felvételük esetén szintén részesülnek majd a rezsitámogatásban.
"A Tatabánya Erőmű Kft. bízik abban, hogy ezzel az összeggel jelentős mértékben könnyítheti meg jelenlegi és leendő munkatársai helyzetét egyaránt" - olvasható a közleményben.
- 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége. Részletek Jegyek
- 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Az újabb halálos balesetek megelőzése érdekében azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését Magyarországon, és felül kell... Teljes cikk
Május 5. az esélyegyenlőség napja, mely ráirányítja a figyelmet a társadalmi egyenlőtlenségekre is. A Siketek és Nagyothallók Országos... Teljes cikk
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai alapján még egyszer sem volt olyan alacsony a regisztrált álláskeresők száma áprilisban, mint... Teljes cikk
- Dolgozói motiváció 2024 - top 10 nem pénzbeli motivációs eszköz 1 hónapja
- Céges kerékpárflottával is fel lehet lépni az ingázás okozta stressz ellen 1 hónapja
- Temetési segély 2 hónapja
- Levonás jöhet a SZÉP Kártyákra! - Erre a határidőre érdemes figyelni! 2 hónapja
- Juttatási keret 2024-ben 4 hónapja
- Rekord: ekkora összeg érkezett 2023-ban a SZÉP-kártyákra 4 hónapja
- Corporate csoportos biztosítás - miért jó és melyiket válasszam? 4 hónapja
- Munkavállalói résztulajdonosi programot indít a Waberer’s 5 hónapja
- Vajon csökken a vállalati egészségkultúrára fordított béren kívüli juttatások adója? 5 hónapja
- Nyerő juttatások, tippek a munkatárs-megtartáshoz 2024-re 5 hónapja
- Cafeteria Kisokos 2024 5 hónapja