14 °C Budapest
Animation of  Monkeypox viruses

Itt a friss vizsgálati eredmény: hatásos ez a vakcina a majomhimlő ellen

MTI
2022. november 23. 16:28

Magas, csaknem 80 százalékos hatékonyságú a majomhimlő elleni védőoltás - közölte kedden a brit kormány egészségbiztonsági hivatala (UK Health Security Agency, UKHSA). A szervezet kedd este ismertetett beszámolója szerint a július 4. és november 3. közötti vizsgálati időszakban 363 majomhimlő-fertőződést jegyeztek fel Angliában. Az érintettek közül nyolcan a fertőződés észlelése előtt legalább 14 nappal, 32-en a vírus izolálása előtt 0-13 nappal oltásban részesültek, a többi 323 fertőzött nem kapott majomhimlő elleni vakcinát.

Ennek alapján elvégezhető az a becslés, hogy az oltóanyag egyetlen dózisa a beadás után legalább 14 nappal 78 százalékos hatékonyságú védelmet nyújt a vírus ellen - áll a UKHSA ismertetésében. A hivatal közölte, hogy folytatja a védettség időtartamának vizsgálatát egy, illetve később két oltási dózis alkalmazása után.

Jamie Lopez-Bernal, a UKHSA járványtani konzulense az eredmények ismertetéséhez fűzött nyilatkozatában hangsúlyozta: jóllehet a majomhimlős esetek száma továbbra is alacsony, oda kell figyelni a kockázatokra. Hozzátette: most már tudható, hogy egyetlen adagnyi oltóanyag is erőteljes védelmet nyújt, és két dózistól valószínűleg még hatékonyabb és hosszabb ideig tartó védelem várható.

Steve Russell, a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) oltásügyi és járványszűrési igazgatója közölte: Angliában eddig 55 ezer majomhimlő-oltást adtak be. Russell is hangsúlyozta, hogy a fertőződési kockázat alacsony ugyan, de az egészségügyi hatóságok minden jogosultat arra biztatnak, hogy minél előbb jelentkezzenek az oltás beadására.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem