Ilyen használt autót vehetsz 1,5 millió alatt: a szakember szerint erre figyelj, nehogy átvágjanak

Pais-Horváth Szilvia   
  Megosztom
Ilyen használt autót vehetsz 1,5 millió alatt: a szakember szerint erre figyelj, nehogy átvágjanak

Milyen autót vehetünk, ha nincs számottevő megtakarításunk, vagy csak nem akarunk túlköltekezni? Mit vásárolhatunk 1-1,5 millió forintból, ami már megbízható? Mit tanácsol az autószerelő, mire kell figyelnünk, mielőtt a hirdetések böngészésébe kezdenénk? Ennek járt utána most a HelloVidék.


 


 

Jelenleg Magyarországon a lakosság jó része tíz éves vagy annál is öregebb autókkal jár, de ezeknek a járműveknek is egyre nő az ára. Nem csoda hát, ha azt tapasztaljuk, hogy egy 3-4 éve vásárolt, akkor 5-10 éves használt autót, ha vigyáztunk rá, legalább ugyanannyiért, ha nem jobb áron tudjuk most eladni, mint amennyiért megvettük. Pedig azt szokták mondani, az autó minden, csak nem jó befektetés - egy új autó abban a pillanatban több tíz százalékot veszít az értékéből, amikor kigurulunk vele a szalonból. A leírtak egyik oka, hogy a tavalyihoz képest is jelentős mértékben drágultak az új autók, a Covid-generálta csiphiány miatt egy időben hiány is volt a piac kínálati oldalán. A használt autók piacán is érezhető egy mintegy 40 százalékos áremelkedés a hazai kereskedők szerint - írta korábban a HelloVidék. Ennek egyik oka az egyre inkább érzékelhető autóhiány Magyarországon, legyen szó új vagy használt gépjárművekről. Ráadásul a használt autók behozatala is visszaesett nyáron, ami még pluszban rásegített erre a folyamatra. Most az aktuális helyzetjelentésen túl arra voltunk kíváncsiak, mit vehetünk akkor, ha nincs számottevő megtakarításunk, vagy csak nem akarjuk túlköltekezni magunkat. Mit tanácsol az autószerelő, mire kell odafigyelnünk, mielőtt a hirdetések böngészésébe kezdenénk?

Ez van: csökken az 1 és 1,5 millió forintig autót remélők és kínálók köre is

A hazai használtautó-piacon az elmúlt hónapban közel 69 200 személygépkocsi cserélt gazdát, ami kevesebb, mint 2 százalékkal marad el az adásvételek tavaly októberben regisztrált 70 400-as értékétől – derül ki a Datahouse frissen közzétett előzetes adataiból. Ennek ellenére immár biztosnak látszik, hogy a tavalyi 817 ezer után 2022-ben 830 ezer feletti értékkel új rekordot állít majd be az autópiacnak ez a szegmense.

Bár a fő számok továbbra sem utalnak visszaesésre, a részleteket vizsgálva korántsem bontakozik ki túl bíztató kép a használtautó-piac közeli jövőjét illetően

– mutat rá Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója.

A romló gazdasági helyzet, a megélhetési és rezsiköltségek emelkedése miatt visszaesett a vásárlói érdeklődés, amit jól mutatnak az autós online piactereken csökkenő keresésszámok is. Jövő tavaszig ebben nem is várunk változást. A belföldi használtautó-eladások számát jelenleg az tartja viszonylag magas szinten, hogy az érdeklődők egy része átáramlott az idén nagy visszaesést elszenvedő újautó-piacról, valamint a kedvezőtlen árfolyamalakulás miatt sokan mondtak le arról, hogy következő autójukat importból szerezzék be.

- tette hozzá a szakember

A Használtautó - a HelloVidéknek küldött elemzése is markáns trendfordulót jelez: szeptemberben az idei éves adatokat nézve a legtöbb autót hirdették meg, de a keresések száma már a legkisebb volt. További érdekességek, amikre rámutattak:

  • A legolcsóbb, 0-500 ezer forint közötti szegmens kínálata és kereslete egyre csökken, ahogyan az 1 és 1,5 millió forintig autót remélők és kínálók köre is.
  • A legtöbb vevő még mindig 1,5-3 millió forint között szűr, de az átlagárak ugyebár sokkal magasabbak.
  • Ennek megfelelően a 3-5 millió forint közötti ársávban érdeklődők aránya az év első felében némiképp nőtt, ahogyan az 5-10 és a 10-20 millió forint között nézelődőké is.

Jellemző azonban, hogy 10 és 20 millió forint között jelentősen csökken a keresők száma. Beszédes, hogy közel annyi keresést indítanak napjainkban a Használtautó.hu felületén 5-10 millió forint között, mint 500 ezer és 1 millió forint között.

Az év egészét nézve – közölte a Használtauto.hu - az ár szerinti keresések 18,8%-a esett 500 ezer és 1 millió forint közé, 15,9%-a 5 és 10 millió forint közé. A harmadik negyedévre a két szám 15,9%-ra és 14,3%-ra csökkent, a 10 millió forint fölött nézelődők aránya pedig 4,8%-ra nőtt.

A korábbi prognózisok immár valósággá váltak. Az autó luxuscikknek számít. Bár sokak számára még mindig nélkülözhetetlen, az olcsóbb árkategóriákban egyre többen gondolkoznak kiváltásán, mellőzésén. Az olcsóbb használt autót áhítók mindeközben most egy hajszálnyit fellélegezhetnek, a kisebb versenyfutás nekik kedvez, ugyanakkor az árak érezhető csökkenésére aligha számíthatnak. A kereslet csökkenésével és a használtautó-piac kínálatbővülésével az árak emelkedése legfeljebb lassulni fog, megállni nem

– nyilatkozta Katona Mátyás, a Használtautó.hu autópiaci szakértője.

Melyik autóból fogy a legtöbb?

A Jóautó.hu információi szerint a belföldi adásvételek 38 százalékában mindössze négy márka érintett. Az év eddigi részében is Opelből cserélt gazdát a legtöbb személyautó: a márkához kapcsolódó adásvételek száma közelítette a 81 ezret, ami 11 százalékos arányt jelent. A forgalom 10 százalékából a Volkswagen részesült (71 ezer átírás), a harmadik leggyakoribb márka 9 százalékos részesedéssel a Suzuki (a tranzakciók száma meghaladta a 60 ezret), őket követi 8 százalékkal a Ford (55 ezer adásvétel).

Miközben a használtautó-piacon a 2022 első tíz hónapjában gazdát cserélő 703 700 személyautó mennyisége 3,1 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában regisztrált 682 500-as értéket, az importált használt autók száma ugyanebben a periódusban 108 900 darab volt, ami 1 százalékkal marad el az egy évvel korábban mért 110 ezres értéktől.

1,5 milliós alatt ezek most a legnépszerűbb autók

A Használtautó a HelloVidék kérdésére közölte, hogy:

Legnépszerűbb márkák 1,5 m alatt 2022 októberében:

  1. Ford
  2. Opel
  3. VW
  4. Renault
  5. Suzuki

Legnépszerűbb modellek 1,5 m alatt 2022 októberében:

  1. Ford Transit
  2. Suzuki Swift
  3. Opel Astra
  4. Renault Master
  5. Opel Movano

Lássuk a gyakorlatban, milyen autóból van a legtöbb a piacon?

Keresésünkben a Használtautó felületét használtuk. Jelenleg a piacon összesen 73 548 ezer autó keresi új tulajdonosát. Ebből 65 387 darab érvényes magyar forgalmival is rendelkezik. Közülük is többség, 39 483 darab benzines, 28 080 darab dízel, 2 447 darab hibrid, 2 249 pedig elektromos meghajtású autó.

Azt is pár kattintással kideríthetjük, mely árfekvésből van jelenleg a legtöbb a piacon. Ahogy látszik, a legtöbben 1,5 -5 millió közötti áron szeretnék eladni járműveiket:

  • 0-500 ezer forint: 3131 darab találat
  • 500 ezer – 1 millió forint: 6848 darab találat
  • 1 – 1,5 millió: 6826 darab találat
  • 1,5 -5 millió: 28288 darab találat
  • 5-10 millió: 6825 darab találat
  • 10 millió feletti árfekvésben: 27989 darab találat

Mit is vehetnénk most 1–1,5 millió forintért?

Jellenleg az online piactérben 6 826 darab olyan autót találunk, amelyet 1-1,5 millióért kínálnak. Ebből 4111 benzines, 2000 db dízel, 73 db benzin/gáz üzemű, 5 db hibrid, 1 db elektromos. Érvényes műszakija az autók többségnek, 6241-nek van.

Évjárat szerint: elenyészően kevés 10 éves vagy annál fiatalabb autót kaphatunk meg ennyiért (pláne olyat, aminek érvényes műszakija is van).

Mindössze 6 darab olyan autót találunk ebben az árfekvésben, amit 2015 után gyártottak. Több közülük LADA GRANTA Sedan 1.6 Lux.

15 éves korú autó vagy annál fiatalabb is mindössze az autók egyharmada (2217 darab), az autók nagy része 2005-2008-as évjáratú (3899 db)

A fajtákat ha nézzük, sorrendben:

  1. Opel: 953 db
  2. Ford: 653 db
  3. Volkswagen: 566 db
  4. Suzuki: 362 db
  5. Toyota: 316 db
  6. Citroen: 268 db
  7. Fiat 248 db
  8. Skoda: 239 db

Erre figyelj, ha használt autót veszel – itt a pontos feladatlista!

Az általunk megkérdezett nyugat-dunántúli autószerelővel első körben összegyűjtöttük a használt autó vásárlással kapcsolatos lépéseket, és fontos információkat:

  1. Tisztázzuk azokat a szempontokat, amelyek fontosak számunkra az autó megvásárlása előtt (pl. megbízható autótípus, alacsony üzemanyag-fogyasztás, nagy csomagtér, szállítható személyek száma, automata sebességváltó stb.).
  2. Tájékozódjunk az interneten a lehetséges jelöltekről. Szűrjük ki azokat a használt autókat, amelyek érdekesek számunkra, és ha van 2-3 jelölt, amelyik tetszik nekünk, hívjuk fel a hirdetőt, és kérjünk bővebb információkat (az autó esetleges sérülései, rendszeres szervizelést igazoló papírok, megvan-e az összes kulcs, gumik állapota). Ezzel fölösleges utat spórolhatunk meg magunknak, mert kiderülhetnek olyan dolgok, ami miatt az autó számunkra nem lesz megfelelő.
  3. Konkrét autó esetén járjunk utána az autó előéletének rendszám vagy alvázszám alapján! Ezt megtehetjük a jármű szolgáltatási platformon (JSZP) amelyet az Ügyfélkapun keresztül érünk el.
  4. Ha itt mindent rendben találtunk, akkor olvassunk utána az adott modell típushibáinak, esetleges visszahívásainak. Aki tud angolul, annak érdemes úgy is keresni, mert lényegesen több információt találhat az interneten.
  5. Ha még mindig érdekes a kinézett autó, akkor ideje megnézni személyesen is. Az autó állapotfelméréséhez kérjük szakértő segítségét, hogy a lehető legtöbbet tudjon meg a megvásárolni kívánt autóról.
  6. Ha műszaki szempontból rendben találja az autót, még egyszer ellenőrizze az autó papírjait! A garancia szempontjából lényeges tudni, hogy kivel szerződik. Autókereskedő esetén nem biztos, hogy minden esetben az autókereskedő cég az eladó, azaz a jármű tulajdonosa! Magánszemélynek 1 évig, kereskedő cégnek 2 évig nyújthat be kellékszavatossági igényt az esetlegesen, utólag kiderült hibákkal kapcsolatban!
  7. Ezután következik az eredetiségvizsgálat: ekkor történik annak ellenőrzése, hogy a jármű megegyezik-e a papírjain szereplő adatokkal, illetve nem módosították, manipulálták-e. Az eredetiségvizsgálat költségét állhatja az eladó vagy a vásárló, erről érdemes előzetesen megállapodni.
  8. Az autó adásvételi szerződésben feltétlenül szerepeljenek: az eladó és vevő adatai, az eladási ár, a jármű típusa/modellje/évjárata és alvázszáma/rendszáma.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

használtautó

használtautó vásárlás

autóalkatrész

autószerelő