kapubanner for mobile
Megjelent: 2 éve

Hol ér a legtöbbet a dolgozók munkája Magyarországon?

2021-ben a Budán élők átlagosan 77 ezer forinttal kerestek többet, mint a pestiek - derül ki a GKI elemzéséből.

Hol ér a legtöbbet a dolgozók munkája Magyarországon?-

A NAV adatai szerint 2021-ben nettó 235 ezer forint volt az átlagos havi kereset. A HVG által szemlézett GKI elemzésből kiderül, hogy településtípusok szerint a a fővárosban (313 ezer forint) volt a legmagasabb átlagos havi nettó kereset, azután jöttek a megyei jogú városok (253 ezer forint), majd a városok (225 ezer forint), a legalacsonyabb béreket pedig a községekben mérték (197 ezer forint).

Az adatok szerint a községekben átlagosan a fővárosi bér 63 százalékát keresték meg a dolgozók. Ez érték a városok esetében 72 százalék, a megyei jogú városok esetén 81 százalék. A legmagasabb érték Tornakápolnán volt, ahol egy dolgozó átlagosan 535 ezer forintot keresett. A II. kerület végzett a második helyen 498 ezer forinttal, és Telki lett a harmadik 467 ezer forinttal. A legalacsonyabb kereset Csenyétén volt (havi 37 ezer forint). A fővárosban a Budán élők átlagosan 77 ezer forinttal kerestek többet, mint a pestiek. 

Megyéket tekintve Pest és Győr-Moson-Sopron megyében voltak a legmagasabbak a bérek, ahol havi 259, illetve 254 ezer forintot kerestek. Szabolcs-Szatmár-Bereg (179 ezer forint) és Békés (191 ezer forint) megyében voltak a legalacsonyabbak a keresetek. Az adatokból kiderül, hogy az ország 19 megyéjéből 14-ben az országos átlag alatt volt a kereset.

 

HVG

fotó: unsplash

  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ez a tíz legfontosabb motivációs tényező a dolgozók szerint

A fizetés egyértelműen fontos motiváció a munkavállalók szerint, de más fontos tényezők is közrejátszanak abban, hogy a dolgozók jól érzik-e... Teljes cikk

Mennyire érinti a menopauzás nőket a munkahelyi diszkrimináció az emberek szerint?

A 16-24 éves korcsoport a legbiztosabb benne, hogy a menopauzás női dolgozóknak hátrányos megkülönböztetéssel kell szembenézniük. Teljes cikk

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó minősítés szabályzata

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó rehabilitációs minősítés szabályzata. Ez további bizonytalanságot és jogi... Teljes cikk