Így állíthatsz meg egy önvezető autót egy kis sóval

Fekete Luca
GettyImages-1178244881

Nemcsak a gonosz szellemek távoltartására alkalmas a só, hanem az önvezető autók megállítására is.

Már egy ideje komoly fejlesztés alatt állnak az önvezető autók. A NASA például már az 1980-as években elkezdett dolgozni azokon  a technológiákon, amelyeken nyugszik ez a sci-fibe illő találmány. Azonban nem mindenki olyan lelkes a már sarkon lévő fejlesztéssel kapcsolatban: a japánoknál például azzal próbálták kevésbé ijesztővé tenni az önvezető autókat a gyalogosok számára, hogy hatalmas szemet raktak az autókra, amely „tekintete” jelezte, hogy látja-e az adott gyalogost.

Az önvezető autók és a só

Ha te is inkább tartasz az önvezető autókból, akkor bizonyára örömmel fogod hallani, hogy egy kis só könnyen megállíthatja őket. Egy James Bridle nevű művész 2017-ben azt demonstrálta, hogy két koncentrikus kör (a belső teljesen telített kerületű, a külső szaggatott vonalú) milyen ügyes csapdát tud állítani az önvezető autóknak: amikor belhajtanak, nem tudnak kijönni belőle az útra festett jelzések szabályrendszere miatt. Elon Musk a művész videóját látva azt fűzte a sókörökhöz, hogy a Tesla sorozatgyártású Autopilot szerkezetével is működne a bravúr, azonban a teljes önvezető képességekkel rendelkező járműveknél inkább kúpgyűrűvel kellene próbálkozni.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek