Utazás

Ez a legjobb karácsonyi ajándék, amit adhatsz: nincs olyan ember, aki ne örülne neki

Sokszor mondják, hogy élményt ajándékba adni sokkal jobb, hiszen életed végéig emlékezni fogsz rá, míg egy tárgyi ajándék elveszítheti az értékét, és az is előfordul, hogy elromlik, vagy egy idő után már nem tudjuk használni. Egy jó élménnyel valóban nem lőhetsz mellé, és ezalatt főként az utazást értjük.

Egy utazás a legjobb ajándék

Az elmúlt években teljesen megváltozott az életünk. Közel 2 évig be voltunk zárva, sokan a bejárás helyett home office-ban kezdtek el dolgozni, és rendkívül ingerszegény környezetben kellett élnünk. Éppen emiatt nagyon fontos, hogy minél több élményt gyűjtsünk, hiszen valljuk be, szükségünk is van rá, és fogalmunk sincs, hogy meddig és hogyan lesz rá lehetőségünk a jövőben. De hol lehet sok-sok élménnyel gazdagodni? Egy utazás során biztosan. Nyilvánvalóan ez egy nagyon költséges kikapcsolódási lehetőség, és sajnos sokan nem tehetik meg, hogy ezt adják ajándékba szeretteiknek. Szimplán arra próbáljuk felhívni a figyelmet, hogy ha valaki sok pénzt költ az ajándékokra, akkor már lehet, hogy sokkal érdemesebb egy repülőjeggyel meglepni valakit, valamelyik európai városba. Milánóba például már 20 ezer forintért elrepülhetsz (oda-vissza) egyes időszakokban, de rengeteg várost meglátogathatsz, ha sikerül kifognod egy jó akciót. De nem muszáj természetesen repülni, bepattanhattok a kocsiba is, bár ha távolabbi úti célt választotok, akkor lehet, hogy a benzin költségesebb lesz egy repülőjegynél. De még mindig ott van a busz és a vonat is természetesen.

„Tagadhatatlan az új területek, kultúrák és vadon élő helyek felfedezésének fontossága” – mondja Jill Wheeler, egy Colorado állambeli pszichoterapeuta. „Az utazás lehetőséget kínál arra, hogy változatossá tegyük nézőpontjainkat, kihívások elé állítsuk magunkat, megváltoztassuk a gondolkodásmódunkat olyan új tapasztalatok révén, amelyek kiterjesztik komfortzónánkat."

De mit is ajándékozz pontosan? Mutatjuk!

Repülőjegy, vagy voucher Mint korábban írtuk, egy repülőjeggyel nem lőhetsz mellé. Természetesen mielőtt meglepsz valakit ezzel, tapogatózz, hogy a további költségeket tudja-e vállalni az, akinek adod. Azt is megcsinálhatod, hogy egy távolabbi időpontra foglalsz járatot, így több ideje lesz mindenkinek spórolni az útra.
Kattints a további képekért!

Leadfotó: Pexels

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Közösségi költségvetésből új zebra épül Budapesten. Ezen a helyen nem kell többet aluljárózni.
Lifestyle
Továbbra is nagy félelmek vannak az akkumulátorgyárakkal kapcsolatban. Most szakértők bevonásával igyekeztek helyretenni néhány kérdést.