kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 1 éve

Év végére meghaladhatja a 460 ezret az adókedvezményes nyugdíjbiztosítások száma

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége szerint egy átlagos, alkalmazotti bérből és fizetésből élő kezdő nyugdíja általában nem éri el az utolsó fizetésnek a 60 százalékát.

A hazai biztosítók 436 ezer adókedvezményes nyugdíjbiztosítást kezeltek a második negyedév végére, 9,3 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában; a szerződésállomány év végére várhatóan meghaladja a 460 ezret - közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) hétfőn. Kiemelték: 2021-ben 418 ezer nyugdíjbiztosítási szerződésre közel 116 milliárd forint díjbefizetés jutott, ami szerződésenként mintegy 277 ezer forintot jelent. Arra is kitértek, hogy a termékkör egyik fontos vonzereje a tárgyévi befizetések után járó 20 százalékos, akár 130 ezer forintot is elérő adójóváírás. Emiatt az év utolsó heteiben látványosan megugrik az új szerződések száma - tették hozzá.

A 130 ezer forintos maximális visszatérítés lehetőségét a szerződők többsége csupán részlegesen használja ki, tavaly átlagosan 55 ezer forintos adóvisszatérítés jutott egy szerződőre - fejtették ki. Molnár Marcell, a FBAMSZ személybiztosítási szekciójának vezetője a közlemény szerint elmondta, hogy az év vége felé sokan fizetnek be eseti összegeket a szerződésben vállalt folyamatos befizetéseken felül, amivel növelni tudják az adott évre járó adóvisszatérítés összegét. A szövetség figyelmeztetett: az adójóváírásra pályázóknak nem csupán a nyugdíjbiztosítási szerződést kell idén megkötni, hanem az idei évre vonatkozó díjnak is be kell érkeznie az év végéig a biztosítóhoz. Rámutattak arra, hogy Magyarországon a nyugdíjbiztosítások népszerűsége 2017 óta 90 százalékkal nőtt: 242 ezer szerződésről az idei év végére várható 460 ezerre.

Felhívták a figyelmet arra, hogy jelenleg egy átlagos, alkalmazotti bérből és fizetésből élő kezdő nyugdíja általában nem éri el az utolsó fizetésnek a 60 százalékát, de az átlag feletti fizetéssel rendelkezők ennél is kevesebbre számíthatnak. Vállalkozóknál általános gyakorlat, hogy minimálbérre jelentették be magukat, náluk a fenti helyettesítési ráta 20-30 százalék körül mozog csupán - tették hozzá. Azok pedig - folytatták - akik az elmúlt években katás vállalkozóként működtek, a nyugdíj ennél is kisebb szintet érhet el.

Jelenleg Magyarországon 60-70 különféle nyugdíjbiztosítási konstrukció érhető el - összegezték. Az egyes típusok feltételei között számos jelentős eltérés is van, többek között a termékek teljes költség mutatójában (TKM), a szerződésekhez kapcsolódó haláleseti térítések mértékében, a hozamon felüli bónuszfizetésekben - figyelmeztettek. A termékek közti eligazodásban segíthet egy biztosítóktól függetlenül működő alkusz - fűzték hozzá végül a közleményben.

 

MTI

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
20 éve az EU-ban: így változtak a magyar nyugdíjak a többi országhoz képest

2004. május 1-én tíz új állam csatlakozott az Európai Unióhoz, köztük Magyarország. A GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató... Teljes cikk

Óriási szakadék tátong a nyugdíjas álmok és a reális kilátások között

Ötből több mint két brit felnőtt úgy véli, hogy a jelenlegi nyugdíjkorhatárnál (66 év, ami 2026-ban 67 évre emelkedik) vagy azt megelőzően... Teljes cikk

Mikor kérhető a nyugdíj újraszámítása?

A korhatár előtti ellátásban vagy szolgálati járandóságban részesülő személyek kérhetik a nyugdíjkorkorhatáruk betöltését követően, hogy... Teljes cikk