13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapSportLabdaBrutális verést mért tartalékos ellenfelére a PVSK

Brutális verést mért tartalékos ellenfelére a PVSK

A PVSK-Veolia férfikosárlabda-csapata hazai pályán 65 ponttal győzte le a forduló előtt még negyedik helyen álló DEAC U23-as csapatát.

Bár rangadóra készült az NB I. B Piros csoportját vezető PVSK a DEAC fiataljai ellen – hiszen a debreceniek korábban már legyőzték a szintén feljutásra pályázó NKA Pécset is –, végül egy nem túl izzadós edzéshez hasonlított inkább az összecsapás.

Az igazsághoz persze hozzá tartozik, hogy a hajdúságiaktól több alapember is hiányzott ezúttal, így az első negyedet leszámítva nem is tudtak komoly ellenállást tanúsítani a bivalyerős PVSK-val szemben. Az azért így is sokat elmond a pécsiek elszántságáról, hogy hiába nőtt folyamatosan az előnyük, harminc, negyven, de még ötven pontos vezetésnél sem álltak le. A második félidőben összecsen csupán 17 pontot tudott dobni a DEAC U23, így végül a szezon eddigi legnagyobb különbségű eredménye született meg, 106-41-re nyert ugyanis Juhász Olivér listavezető együttese.

A Párducok amerikai légiósa, Chase Harler ihletett formában kosarazott, hiszen 32 pontig jutott, méghozzá úgy, hogy kilenc hárompontossal terhelte meg a debreceniek gyűrűjét.

PVSK-Veolia–DEAC U23 106-41 (25-17, 25-7, 26-12, 30-5)
Kosárlabda-NB I. B Piros csoport, 10. forduló. Pécs, Szamosi Nándor Sportcsarnok, 350 néző. V.: Kapusi, Tóth, Csák.
PVSK-Veolia: HALÁSZ 6, Németh A. 4, HARLER 32/27, JUHOS 10, Horti 5. Cs.: Antóni 6, BÍRÓ L. 12, BÍRÓ O. 6, TÓTH N. 15, Molnár M. 2, Kocsis 4, Füzi 4. Vezetőedző: Juhász Olivér.
DEAC U23: SÁGODI 16/6, Balázsi 4, Neuwirth 8/6, Hegedűs 4, Fábián 2. Cs.: Hőgye, Czermann 2, Hibján, Várszegi 5/3, Kiss K., Horváth, Bankó. Vezetőedző: Andjelko Mandics.

Fotó: Rónási Márton / PVSK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő