Hatgyermekes anya és hatéves kislánya haltak meg a baranyai vonatbalesetben

Hirdetés

A Tények híradójában nyilatkozott annak a 33 éves nőnek az édesanyja, aki két kislányával az autó hátsó ülésén vonat elé hajtott csütörtökön, Sásdon. 

Frissítés:

A település polgármestere adományozásra buzdítja a családot segíteni vágyó jóakarókat. Emellett arról is posztolt, hogy a balesetet túlélő kislánynak esélye van a felépülésre.

Sásdon gyertyagyújtással emlékeznek az elhunytakra november 19-én, 16.30-tól.

Korábban írtuk:

Mint arról lapunk is beszámolt, a szörnyű balesetben az autót vezető anya és az egyik lány meghaltak, a másik gyermek életveszélyes sérülésekkel került kórházba.

A híradóból most kiderült: a tragédia következtében további négy gyermek – egyikük egy egyhetes kisbaba – is félárván maradt. Az anya négy- és hatéves lányait az óvodából vitte haza, mikor a szerelvénnyel összeütköztek. Családjuk összetört, nem értik, mi lehetett a végzetes találkozás oka. A vasúttársaság szerint a fénysorompó működött, tilosat jelzett.

A baleset a sásdi katasztrófavédelmi őrstől nem messze történt, a tűzoltók meghallották az ütközést, azonnal autóba szálltak és egy percen belül a helyszínre érkeztek – elsőkként.


https://www.pecsma.hu/hirzona/vonattal-utkozott-egy-auto-sasdon/

Hirdetés