Részegen összevesztek, majd szíven szúrta alvó ismerősét egy férfi a XVII. kerületben

A 41 éves férfi tavaly decemberben egy használaton kívüli bakterházban ittasan összeveszett ismerősével, majd pár órával később bement annak szobájába, és egy konyhakéssel mellkason szúrta az alvó sértettet.

2022. november 18., 11:40

Szerző:

A Fővárosi Ügyészség vádat emelt a 41 éves férfival szemben, aki a vádirat szerint az elkövetést megelőző időben, XVII. kerületben, egy elhagyatott, régi bakterház épületben élt egy nővel. A vádlott és az élettársa 2021. december elején ismerkedett meg a sértettel, akit ezután befogadtak magukhoz, így a férfi is beköltözött a romos épület egyik szobájába. 

A két férfi rendszeresen ivott együtt az épületben, végül 2021. december 22-én szóváltás alakult ki közöttük. A nő tettlegességtől tartott, ezért kihívta a rendőröket. A kiérkező járőrök igazoltatták majd megnyugtatták a férfiakat, végül, mivel további rendőri intézkedésre okot adó esemény nem történt, távoztak.

Az elkövetőt semmi nem tudta eltántorítani gyilkos szándékától

Az elkövető egy pár órára ugyan lenyugodott a rendőri intézkedés hatására, és mindhárman lefeküdtek aludni, az elkövető éjszaka azonban felkelt, és közölte élettársával, hogy megöli a sértettet. A nő próbálta azzal megnyugtatni az elkövetőt, hogy reggel megkéri a sértettet, hogy hagyja el az épületet, de a férfi ettől sem nyugodott meg. Éjfél után magához vett egy nagyméretű konyhakést, ismét közölte, hogy megöli a másik férfit, átment a sértett szobájába, és a dunyhán keresztül mellkason szúrta az alvó, ezáltal védekezésre képtelen férfit. 

A sértett a mellkasában lévő kés hatására felébredt és segítségért kiáltott. A nő értesítette a mentőket és a rendőröket, akik még a helyszínen elfogták a támadót. A mentők a sérült férfit kórházba szállították, ő azonban a szúrás következtében elszenvedett sérülések okán, a szakszerű orvosi ellátás ellenére, a kórházba szállítást követően életét vesztette.

A Fővárosi Főügyészség a 41 éves férfit védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolja, és a vádiratban fegyházbüntetés kiszabását indítványozza azzal, hogy a férfi feltételes szabadságra nem bocsátható.

(Kiemelt képünk: a Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 41 éves férfival szemben, aki tavaly decemberben, egy használaton kívüli épületben, ittasan összeveszett ismerősével, majd pár órával később bement annak szobájába, és egy konyhakéssel mellkason szúrta az alvó sértettet. Fotó: Magyarország Ügyészsége. A fotót a rendőrség készítette a helyszínen.)

Az elmúlt években megugrott a bankkártyás és átutalási forgalomhoz kötődő visszaélésekből eredő károk értéke Magyarországon: a jegybank adatai szerint csak 2023 negyedik negyedévében 8,1 milliárd forintot tüntettek el a csalók az ügyfelek számláiról, a kimutatott esetek száma pedig megközelítette a 48 ezret.