Kezdőlap Baranya 6807 erdei kö...

6807 erdei köbméternyi hatósági áras tűzifát adtak el

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az Országgyűlés szerdán tárgyalta a Magyarország biztonságát szolgáló egyes törvények módosításait. Ennek keretében többször is felszólalt szociális kérdéskörben Nagy Csaba, nyugat-baranyai képviselő.

Mint fogalmazott, vidéki képviselőként ez nagyon fontos téma számára, beszédében elmondta, az ellenzék tagjai közül többen felrótták, hogy nem foglalkoznak a kiszolgáltatott emberekkel.

– Ezzel szemben amíg 2010-ben 325 milliárd forint jutott szociális területre, addig az elmúlt időszakban 1140 milliárd. A havi átlagrezsi vonatkozásában 181 ezer forint támogatást kapnak a magyar háztartások, a szociális tűzifaprogramban több mint 2350 település kapott támogatást – mondta.

A képviselő közölte azt is, hogy erdei köbméterenként 30 ezer forintban maximált hatósági áras tűzifa is nagy segítséget jelent, amelyből a Mecsekerdő Zrt. esetében Baranyában a hétfői napig 6807 erdei köbméterrel szolgálták ki az igényeket.