Afganisztán;öngyilkos merénylet;Kabul;iskola;

2022-09-30 12:59:00

Öngyilkos merénylő robbantott egy kabuli iskolánál, legkevesebb 19 ember meghalt, 27 megsebesült

A diákok éppen egy vizsgára készültek fel.

Öngyilkos merénylő robbantott egy iskolában Kabulban, az afgán fővárosban, legalább 19 ember életét vesztette, 27 megsebesült – írja az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió internetes kiadása.

Hálid Zadran rendőrségi szóvivő elmondása szerint a robbanás péntek reggel, a Kabul nyugati részén található, a többségében a síita hazara kisebbség tagjai által lakott Dast-e-Barcsiban történt.

Megjegyzik, hogy a halálos áldozatok száma várhatóan nőni fog.

A világhálóra a helyi média által feltöltött video- és egyéb felvételeken az látható, amint vérben úszó holttesteket visznek el a helyszínről. A szóvivő tájékoztatása szerint az áldozatok között végzős diákok, fiúk és lányok egyaránt voltak. Az egyik sebesült diák ezzel szemben azt mondta:

– mondta a fiú az AFP hírügynökségnek a kórházból.

Az egyik helyi lakos elmondása szerint otthon volt, amikor hirtelen robajt hallott. Mire kiért, addigra már füst szállt fel az oktatási központból. A férfi helyiekkel együtt a helyszínre sietett, hogy segítsen. Mint mondta, ismerőseivel együtt körülbelül 15 sebesültet és 9 holttestet tudtak elvinni a helyszínről. „Az osztályteremben további testek hevertek a székek és asztalok alatt” – mondta.

Egyelőre semmilyen csoport se vállalta a felelősséget a merényletért, az al-Dzsazíra azonban emlékeztet arra, hogy a tálibok – akik tavaly augusztusban, a külföldi erők kivonulása közepette tértek vissza a hatalomba – éveken keresztül üldözték a hazara kisebbség tagjait, akik ellen azonban számos olyan támadást is végrehajtottak, amelyekért az Iszlám Állam dzsihadista szervezet által vállalta a felelősséget.

Emlékeztetnek arra, hogy a Dast-e-Barcsi nevű negyed számos szörnyű támadást szenvedett el az utóbbi időkben: 2021-ben, még a tálib hatalomátvétel előtt legalább 85 ember lelte halálát, és további körülbelül 300 sebesült meg, miután három bomba robbant fel egy iskola közelében. Bár senki sem jelentkezett a merénylet elkövetőjeként, az Iszlám Állam egy évvel később vállalta a felelősséget egy 24 halálos áldozatot követelő öngyilkos merényletért, amely szintén egy oktatási központnál történt a környéken. Idén áprilisban pedig hat ember vesztette életét, és további 20 sebesült meg két külön robbantásban oktatási központoknál.

Mind a tálibok, mind az Iszlám Állam ellenzik a nők és lányok oktatását.