Ez a cikk több mint 1 éve frissült utoljára.  A benne lévő információk elavultak lehetnek.

Vitray Tamás nehezen tűri az öregedést: „Azt hittem, bölcsen, szép csendesen tudok majd kilépni a világból”

2022. szept 28. 7:27
Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Vitray Tamás 46 olimpiai bajnoki címről tudósította a tévénézőket pályafutása során / Fotó: Ringier

Vitray Tamás elmondása szerint nehezen tűri az öregedést / Fotó: Ringier-Archív

Vitray Tamás 89 évesen úgy érzi, nem viseli jól az öregedést.

Vitray Tamás novemberben tölti be a 90. életévét. Bár a legendás tévés sosem gondolta volna, mégis nehezen tűri az öregedést.

– Azt hittem, bölcsen, szép csendesen tudok majd kilépni a világból, de összekuszálódva viselem – vallotta be a Nők Lapjának Vitray.

Elmondása szerint 51 éves korában nyílt meg a kapu, amely szerinte átvezette az öregedésbe. Erre akkor döbbent rá, amikor egy külföldi utazása során egy negyvenéves nő átadta neki a helyet. Hozzátette: akkoriban több dolog is történt vele, amelyek miatt úgy érezte, végképp bácsi lett belőle. Ilyen volt az is, hogy lezuhant akkori házának galériájáról a sötétben.

(A legfrissebb hírek itt)

– Egyszer csak elkezdtek élni a változások, és ezen nem szabad megsértődni. Én legalábbis nem tudok, mert nincs kinek panaszkodnom – tette hozzá az egykori tévés.

Vitray Tamás ugyanis egyedül él, 87 éves korában választotta a függetlenséget: 2019-ben jelentette be, hogy elválik feleségétől, az operettprimadonna Kállay Boritól. Vitray szerint ennek meg kellett történnie, számára az az élhető élet, ha az elveit fel nem áldozva él.

– Úgy alakult, hogy egyszerűen nem volt szabad folytatnunk, mert nem vezetett volna semmi jóra. Hogy a másik fél hogyan gondolkozott, nem tudom, mert nem kérdeztem. A legnagyobb befolyást én gyakorlom az életemre. Fontos, hogy magam döntsem el, hogy kizárólag tőlem függjön, mi történjen velem, mit kezdjek magammal – nyilatkozta a lapnak a legendás televíziós.

Vitray Tamás megszólalt: most reagált a betegségéről szóló hírekre

Vitray Tamás megszólalt: most reagált a betegségéről szóló hírekre

Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Blikk friss híreit a Google hírfolyamához

Neked ajánljuk

Iratkozz fel hírlevelünkre, legyél képben!
blikk tablet
Nem akarsz lemaradni?
Azonnal tudni szeretnél mindenről, ami fontos? Csatlakozz, mi mindenről értesítünk, ami tényleg számít!
Miért jó ez Neked? 1. Mert képben leszel a nap legfontosabb sztorijait illetően 2. Megkapsz mindent, hogy nagyon jól szórakozz 3. Nem maradsz le a hírekről, nem szalasztod el a lényeget

A Blikk videói között megtalálható minden ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.

öregedés egyedül él Vitray Tamás televíziós