Szijjártó Péter „nagyon csalódott” nyugati kollégái miatt, miután az EU kifejezett kérése ellenére tárgyalt az orosz külügyminiszterrel

2022. szeptember 25. – 08:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egyre kevésbé burkoltan oroszpárti és nyugatellenes a magyar külügyminiszter kommunikációja – ez derül ki abból az MTI-összefoglalóból, amelyet Szijjártó Péternek a közrádió Vasárnapi Újság című interjújából készítettek.

Az interjúban például szó volt arról, hogy az ENSZ New York-i közgyűlésén Szijjártó Péter volt az egyetlen uniós külügyminiszter, aki tárgyalt az Ukrajnában háborús agressziót elkövető Oroszország külügyminiszterével, Szergej Lavrovval (mint később kiderült, tette ezt annak ellenére, hogy az Európai Unió arra kérte a tagállamokat, hogy ne tartsanak kétoldalú megbeszéléseket az orosz féllel – ennek a kérésnek a magyar kormányon kívül mindenki eleget is tett). Ennek kapcsán Szijjártó ezeket mondta (az MTI szó szerinti kiemelései):

„A párbeszédet, a tárgyalást értéknek tartom, úgy tűnik, hogy ezzel nincsen mindenki így ebben a helyzetben”.

„Nagyon csalódott vagyok. Nem is értem azokat a nyugati kollégákat, akik szerint rossz ötlet a párbeszéd. Én azt gondolom, hogy ha a kommunikációs csatornákat, a diplomáciai csatornákat elzárjuk, véglegesen feladjuk és elveszítjük azt a reményt, hogy ennek a háborúnak egyszer vége lesz”.

A hírügynökségi összefoglaló szerint Szijjártó azt nem fejtette ki, hogy a tárgyalásokon milyen formában kérte Lavrovot az ukrajnai invázió leállítására és milyen békefeltételekről volt szó. Arra viszont kitért, hogy „a Gazprom továbbra is szállít földgázt Magyarországra, a korábban megkötött szerződéses mennyiségen felül minden nap 5,8 millió köbméter plusz gáz szállítását teljesíti”.

A fentiek mellett beszélt még arról is, hogy:

  • „Nem tudom, hogy az Európai Unió tisztségviselőit bárki ki tudná-e zökkenteni ebből a mostani, rendkívül sikertelen és képmutató politikából, egy dolog biztos, a szankciók károkat okoznak Európának”.
  • „Vitán felül áll, hogy amerikai gazdaság nyer ezekkel a szankciókkal.”
  • „Ma már világosan látszik, hogy ezek a szankciók sokkal jobban fájtak Európának, mint Oroszországnak, és hatalmas károkat okoznak az EU gazdaságának”, amely miatt szerinte „az egekben van az európai infláció, emelkedtek a rezsiköltségek, a földgáz ára és az élelmiszerárak, a kontinens gazdasága recesszióba került” (hogy a külügyminiszter állításával szemben mi a valóság az oroszokkal szembeni szankciók hatásáról, arról ebben a cikkünkben olvashat részletesen).

Szijjártó emellett rossz iránynak nevezte az interjúban az unió nyolcadik szankciós csomaggal kapcsolatos megállapodását, ami, mint hangsúlyozta, még nem egy végleges döntés. Azt is mondta: „Semmilyen olyan döntéshez nem adjuk a hozzájárulásunkat, ami a magyar nemzeti érdeket sértené. Az energiaellátásunk biztonsága továbbra is vörös vonal, számunkra elfogadhatatlan minden olyan szankció, amely az energiaellátásunkat veszélyeztetné”

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!