2022. augusztus 8. – 23:51
frissítve
Pár évvel a 2018-as Predator – A ragadozó után máris itt van a korrekció: a Préda azonnal kirántja a gödörből a rasztafári vadász-alien előző filmmel végérvényesen csapdába esett történetét, és megmutatja, hogy igenis van értelme 2022-ben Ragadozó-filmmel előállni. A trükk az, hogy háromszáz évvel korábban kell játszódnia.
A Préda 1719-ben játszódik, ami a jó memóriájú Predator-rajongóknak, vagy azoknak, akik nemrég nézték meg az egyik korábbi filmet (ez én lennék) ismerős lehet: az 1990-es Predator 2 végén miután Danny Glover legyőzi a jövőben Los Angelesben vérfürdőt rendező földönkívülit, megjelenik annak egy csapat földönbelülije, és átnyújt neki egy flintát, egy 18. századi gravírozással. Egyébként erre egyáltalán nem kell emlékezni, a Prédának úgy is bőven van értelme, hogy várjuk a harminc évvel, vagyis inkább három évszázaddal korábbi pisztoly felbukkanását, de a rejtett apróságokra, tematikai összefonódásokra, fedetlen utalásokra már ki van élezve az, aki manapság mainstream filmeket néz.
A Prédában pedig mindegyikből van. A főszereplője egy komancs nemzetséghez tartozó fiatal nő, Naru (Amber Midthunder, például a Légió című sorozatból), aki vadász szeretne lenni a törzsében, bár a férfiak mind kételkednek a képességeiben, talán a fivérét, Taabét (Dakota Beavers) kivéve. Amikor Naru elbénázza egy puma elejtését, elhatározza, hogy bebizonyítja, igenis képes a vadászatra, és elindul becserkészni azt az ismeretlen lényt, aminek a nyomára bukkant az erdőben.
Egy ismeretlen lényt, ami óriási lábnyomokat és megnyúzott állatokat hagyott maga után. Mi tudjuk, hogy mi is az valójában, hiszen azzal kezdődik a Préda, hogy ledobják ezt a Ragadozót a vadonba, és azonnal felkapcsolja az első film óta ismerős álcázását. Naru viszont értelemszerűen nem tudja, sem a gondolkodását, sem a szabályait, sem azt, hogy mi a nyavalya az egyáltalán, ami kattog az erdőben, és minden akciójával valami új kis helyes játékszert tud előrántani magából.
A Prédának az alapötlete is szuper, hiszen a Ragadozó működését annyiféleképpen láthattuk már (dzsungelben, nagyvárosban, idegen bolygón), annyi fajta ellenséggel szemben (gépfegyveres zsoldosok, xenomorfok, Adrien Brody), hogy egy technológia nélküli világban még nagyobb kontrasztban tudnak létezni, hiszen hogyan lehet ép ésszel felfogni a fegyvereit egy olyan korban, amikor még a puskapor is tiszta fantazmagória, nemhogy a célzólézeres nyílpuska. Ebben a filmben ugyanis a Ragadozó még nem teljesen az, amit a korábbi filmekből megszokhattunk, félúton már a high-tech felé tart, de nincs még meg az a tömegpusztító armadája, mint mondjuk a Predator 2-ben. Mondhatni, tanulja a szakmát.
Ahogy a főszereplőnk, Naru is. A Préda megtanulta talán az első Predator-film legfontosabb leckéjét, hogy akkor is le kell kötni a nézőt, amikor nem a földönkívülivel harcol a főszereplő, hogy ne csak az óráját nézze, hogy mikor kezdenek el végtagokat nyesni. A Prédában nem kell unatkozni, főleg akkor, amikor Naru elkezdi a saját hajtóvadászatát, és a túlélésért kell küzdenie, vagány köteles baltát eszkábál, futóhomokszerű mocsárból kecmereg ki, vagy egy medve elől menekül. Vagy amikor nem a Ragadozó cserkészi be, hanem egy csapat tengerentúli prémvadász.
A Préda készítője, Dan Trachtenberg rendező olyan, mint Hollywood időzített bombája, ami az istennek sem akar felrobbanni: a hírnevét egy saját készítésű, videójátékból táplálkozó Portal-kisfilmmel szerezte, második filmjével felrázta a Cloverfield-világot, a Black Mirror egyik leghidegrázósabb (amúgy szintén videójátékos) sztoriját készítette el, a Préda pedig újabb bizonyíték arra, hogy lehet ilyen filmeket úgy is készíteni, hogy követhető, világos és emberi legyen. A bomba csak azért nem robban, mert Trachtenberg pechére a Préda a Fox és a Disney egyesülése miatt nem került moziba – otthon kell nézni a képernyők előtt valamit, ami a szélesvásznú tájképeivel, világos akciójeleneteivel és látványos koreográfiájával egyértelműen a moziba készült.
Mivel viszont rögtön otthon nézzük, szembetűnőbbek a hibái is. A Ragadozó maga mindig is egy nagy speciális effektus volt, aminek a megvalósítása a korral fejlődött, de az elve nem különösebben – a láthatatlan fodrozódását képtelenség megvalósítani trükkök nélkül. A Prédában viszont szinte a komplett állatvilág is CGI-ból áll, ami sok szempontból érhető, én sem szeretném, hogy egy puma támadjon rá a főszereplőre, vagy egy valódi medve elől kelljen menekülnie, de a szükséges rossz látványban is az. Ami azért kár, mert az animált állatok ellenpontja nagyon is emberi: Amber Midthunder és karaktere jó választás egy Predator-film főszereplőjének, főleg akkor, amikor a forgatókönyv konkrét magyarázatot ad arra, hogy a Ragadozó miért nem koncolja fel azonnal, amikor csak tudná. Méltó ellenfél tud lenni úgy is, hogy elsőre nem tűnik annak.
Ahogy a Préda is egy méltó Ragadozó-film lett, már ha létezik egyáltalán ilyen definíció. Izgalmas, kompakt, nem feltétlenül kell ismerni hozzá az előző részeket, bár értékelni fogjuk azt, amikor azokra utal, ha vesszük a lapot. Bővíti a Ragadozó-filmek világát, de nem változtatja meg eléggé, hogy szokatlan legyen. Tudja, hogy ha vérzik, meg lehet ölni. És a Prédában vérzik bőséggel.
A Préda Magyarországon a Disney+ kínálatában látható. A filmet a forgatókönyvíró eredetileg komancs nyelven képzelte el, de végül angolul forgatták le. Az extrák között elérhető egy komancs nyelvű szinkronja.