A Heinkel repülőgépe a Harmadik Birodalom egyetlen nehézbombázója volt, és totális kudarcnak bizonyult. Nem a tervezői hibáztak, hanem a német Légügyi Minisztérium, amikor a pályázati kiírásban két motort, nem pedig négyet írt elő az új gép számára. A szükséges teljesítményt emiatt csak úgy lehetett elérni, hogy
párosával összekapcsolt motorokat préseltek egy motorgondolába, vagyis két motor hajtott egy légcsavart.
A két motor viszont olyan hőt adott le, amivel nem számoltak, a prototípus például az első repülését 12 perc után kénytelen volt befejezni a túlmelegedés miatt.
Ezt a problémát később sem tudták orvosolni, a gépek sorra gyulladtak ki a levegőben. A He-177 ezért kapta a „birodalmi öngyújtó" (Reichsfeuerzeug) gúnynevet.
Egy másik súlyos hiba az volt, hogy a műszaki követelmények szerint alkalmasnak kellett lennie zuhanóbombázásra is. Végül a folyamatosan változó előírások miatt egyre nőtt a gép súlya. Ennek eredményeképpen nem csak a prototípusok zuhantak le nagy gyakorisággal - az első öt odaveszett -, de a harci bevetések is katasztrofálisan alakultak.
1942-ben 13 bevetésen 7 gép semmisült meg műszaki hiba miatt. 1944-ben, a típus egyik legnagyobb támadásában 13 Heinkel indult a brit főváros bombázására, de egy már a felszállásnál megsérült, további nyolc motorhiba miatt visszatért a bázisra. A Londont elérő bombázók közül egyet lelőttek, így alig három teljesítette a küldetést.
Mire a típus megbízhatóvá vált, a Harmadik Birodalom túl nagy veszteségeket szenvedett. A bombázókat 1944 nyarán leállították, és az erőforrásokat a vadászgépprogramra (Jägernotprogramm) csoportosították át.
Hitler közismert volt megalomániájáról, és a valóságot egyre inkább nélkülöző terveiről. 1942-ben, amikor a Blitzkrieg optimista hangulatát már mindenki elfelejtette Berlinben, utasította a Krupp-műveket az 1000 tonnás Ratte nevű tank tervezésére.
Később még ennél is nehezebb, 1500 tonnás tankról álmodozott. Ez lett volna a Monster.
Ezek a projektek annyira irracionálisak voltak, hogy Albert Speer miniszter egy évvel később töröltette őket.
A Panzer VIII Maust viszont meg is építették, és ez sem volt kicsi.
Máig ez a legnehezebb harckocsi, amit valaha gyártottak. 188 tonnás tömegével háromszor nehezebb volt, mint egy mai M1 Abrams tank.
Ez a súly azt jelentette, hogy szinte nem volt olyan híd Európában, amelyik elbírta volna. De ez nem számított, mert Hitler követelményei alapján a Maus akár 8 méter mély vízben is haladhatott volna. Ebben az esetben egy légzőcsövön, snorkelen keresztül kapta volna az oxigént a motorja – mint a tengeralattjáróknál.
A Maus több mint 10 méter hosszú, közel 4 méter széles és több mint 3,5 méter magas volt. A tornya elején 220 mm-es volt a páncélzat, a torony oldalain 200 mm, és magán a tank testén is 180 mm. Ez azt jelentette, hogy egyetlen szövetséges páncéltörő ágyú sem tudta volna kilőni.
A Maus fő fegyverzete a legnagyobb német harckocsiágyú, a 128 mm-es KwK 44 löveg volt, de egy 75 mm-es ágyúval is felszerelték, biztos, ami biztos. Az első számú löveggel bármelyik szövetséges tankot meg tudta volna semmisíteni több mint 3 kilométeres távolságból is.
Az Egér ezer lóerős benzinmotorja elektromos generátort hajtott meg, amely a lánctalpakat mozgató elektromotorokat ellátta árammal. A próbaúton 13 km per órás sebességet sikerült kicsiholni a szörnyetegből.
A két külön megépült Maus-testből és egy toronyból a szovjetek csináltak egy komplett tankot 1945-ben, majd elszállították. A Maus ma a kubinkai múzeumban látható.
Cikkünk még nem ért véget! Lapozzon a következő oldalra a folytatáshoz!