Utazás

Hatalmas káosz: repülőgépjáratok újabb százait törölték viharok miatt

Az Egyesült Államokban hétfőn is több száz légijáratot töröltek, és számos útvonalon jelentős a késés elsősorban az ország keleti és középső részét sújtó viharok miatt.

Még mindig nagy a baj

A legnagyobb amerikai légitársaságok hétfőn 200 járatot nem tudtak elindítani, a hétvége ennél is kellemetlenebb volt az utazók számára, miután 1600 járatot kellett törölni, a késések több százezer utast érinttettek – jelentette az amerikai sajtó nyomán az MTI.

A késéssel érintett járatok száma hétfő reggelig már 760 volt. Ez ugyanakkor javulás a vasárnaphoz képest, amikor 8000 repülő nem tudtat időben elérni úticélját, szombaton szintén csaknem 8000 ezer járatot érintettek a késések. A legrosszabb a helyzet Chicago két repülőterén, a Midway és O'Hara légikikötőben. A várost vasárnap heves esőzések érték, a hatóságok villámárvizekre adtak ki figyelmeztetést.

Az elmúlt napok viharai a fővárost, Washingtont és környékét is sújtották. Csütörtökön Washington belvárosában, a Fehér Ház közelében a Lafayette Parkot érte villámcsapás, hárman meghaltak, köztük egy idős házaspár Wisconsinból, aki házassági évfordulóját megünnepelni utazott a fővárosba. Egy embert súlyos sérülésekkel még mindig kórházban ápolnak.

Egy sarki vizeken honos beluga, más néven fehér delfin tévedt a Szajnába, amely Franciaország északi részén ömlik a tengerbe.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...
Lifestyle
Persze mind tudjuk, hogy a kávé lendületet és energiát ad, na meg persze nagyon finom és sokunk számára elmaradhatatlan kiegészítője a reggeleknek, valójában viszont még ettől is sokkal több rejlik...