Rusvai Miklós jótékonysági célból állt be a most betiltott tüdővitamin reklámarcának

Az immunrendszer megfelelő működéséhez nélkülözhetetlen vitaminként reklámozta Rusvai Miklós virológus a most Nébih által visszavont engedélyű Air7 tüdővitamint. A 168.hu-nak Rusvai elmondta, részletesen nem ismeri a vitamint, csak karitatív tevékenysége miatt állt be a cég jótékonysági nagykövetének, de azt továbbra sem gondolja, hogy a vitamin káros lenne.

2022. július 1., 14:49

Szerző:

Nem bánta meg Rusvai Miklós virológus szakértő, hogy a Nébih által visszavont engedély Air7 nevű „tüdővitamin” mellett jótékonysági nagykövetként állt ki korábban. Mint ismert, a vitamin forgalmazási engedélyét a hatóság arra hivakozva vonta vissza, hogy vizsgálatuk során a szakemberek megállapították, az étrendkiegészítő egyetlen összetevője esetében sem igazolt, hogy az a tüdő egészségét támogatná, különösen egy, a tüdőt érintő járvány idején felmerülő fokozott kockázat esetén.

A vitamint áruló cég honlapján ugyanakkor feltűnt Rusvai Miklós virológus is, aki kifejezetten ajánlja is a készítményt, egy idézettel, amelyben az olvasható:

„Az immunrendszer megfelelő működéséhez nélkülözhetetlen a kiegyensúlyozott táplálkozás, a vitaminok, a nyomelemek és olyan segédanyagok, amelyek az adott szervezet védekezőképességét minél jobban megnövelik.”

 

Telefonon elértük Rusvaist, és megkérdeztük tőle, tud-e neve szerepeltetéséről, miért lett nagykövete az Air7 nevű márkának, és változott-e róla a véleménye a bevonás után. A szakértő kérdésünkre úgy válaszolt, a nagyköveti pozíciót valóban tudta, hogy jótékonysági nagykövet lett, és maga adta meg a honlapon szereplő idézetet is. Elmondása szerint ezt kifejezetten az Air7 gyártójának karitatív tevékenysége miatt tette, hiszen korábban a tüdővitamint reklámozók nagy mennyiségű adománnyal látták el az Ökumenikus Szeretetszolgálatot is, sőt, emlékei szerint még az ukrajnai menekülteknek is segítettek.

„A céggel szerződésben nem állok. Kizárólag karitatív munkájuk okán vállaltam el, hogy szerepeltessenek, ezt fontosnak tartottam.”

Rusvai Miklós mindehhez hozzátette, látta a Nébih határozatát az Air7 ellen, és szerinte, ha még valóban megtéveszőnek is számíthat a vitamin, kis utánanézés után számára kiderült, az „továbbra sem veszélyes, a teljesen szokványos étrendkiegészítőkhöz képest ugyanolyan össztétellel rendelkezik.”

A Nébih közleményében viszont azt írta, közérdekű bejelentésre indítottak ellenőrzést; a forgalmazót milliós nagyságrendű élelmiszer-ellenőrzési bírság megfizetésére kötelezték, hiszen még ha vitaminról is van szó, a forgalmazók állítása, hogy kifejezetten a tüdőt erősítik meg egyetlen esetben sem volt igaz, noha a szert a koronavírus-járvány alatt dobták piacra, és még Rusvai nevét is felhasználták a reklámozásához.

(Kiemelt kép: Rusvai Miklós. Fotó: Képkivágás az ATV műsorvideójából)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.