Sztárok

Teljesen elszigetelte magát Brad Pitt luxusbirtokán: bánat gyötri a hollywoodi filmcsillagot - fotók

Brad Pitt nemrég nyilatkozott arról, hogy úgy érzi, az utolsókat rúgja a karrierjében. A hollywoodi filmcsillag minden életkedve elillant, és egyelőre senki sem tudja, mikor és hogyan talál vissza önmagához.

Tényleg az utolsókat rúgja?

Brad Pitt nem kerülgette a forró kását, a napokban megdöbbentő őszinteséggel vallott arról, belefáradt a színészkedésbe, és komolyan fontolóra vette, hogy hamarosan búcsút mond a rivaldafénynek. Nem csoda, hogy az 58 éves filmsztár kezd besokallni, a nejével való jogi csatározás ugyanis minden erejét felemészti: Angelina Jolie-val a Mr. & Mrs. Smith forgatását jött össze 2004-ben, s egy csapásra hollywoodi álompár lettek – tíz évre rá megesküdtek, hat gyereket neveltek, és úgy tűnt, szerelmük egy életen át tart. Aztán 2016-ban jött a hideg zuhany: a színésznő beadta a válókeresetet, és azzal vádolta a férjét, hogy több alkalommal erőszakosan viselkedett vele és gyermekeikkel az alkoholproblémái miatt, ám Brad végig tagadta a vádakat. A két filmcsillag több fontos ügy mellett a hat gyerek miatt is marakodik azóta, ez utóbbi a színész legnagyobb bánata. Az utóbbi időben még inkább begubózott, s jelenleg Los Feliz-i luxusbirtokán bujkál a világ elől…

Brad Pitt mindig is fokozottan óvta a magánéletét a kíváncsi tekintetektől, s mindent megtett, hogy a neve minél kevesebbet szerepeljen a bulvármédiában. Amióta 2020-ban megkapta a férfi mellékszereplőnek járó Oscar-díjat a Volt egyszer egy Hollywood… című filmben nyújtott alakításáért, nem jelent meg a vörös szőnyeges eseményeken, sőt még a film fővárosát is elhagyta.
Kattints a további képekért!

Brad Pitt a brit GQ magazin hasábjain mesélt részletesen arról, hogyan viselte a színésznővel való viharos szakítást.

Leadfotó: Samir Hussein/WireImage/Getty Images

Oldalak

Sztárok
Fashion&Beauty
Lifestyle
A Bakban feltörhet egy rég elfojtott érzés és durván felkavarja. Napi horoszkóp!
Sztárok
Bár a sztárok között gyakorta szövődnek elszakíthatatlannak tűnő köteléket, sajnos a hírességek barátságai is megszakadhatnak olykor akár a hírnévnek, a rivalizálásnak, vagy éppen személyes problémák...