Pecarovat

Vadpontyokkal küzdött a Bors Peresi-holtágon

K. D.

Létrehozva: 2022.07.01.

Módosítva: 2022.07.01.

Több mint 700 ezer horgászigazolvánnyal rendelkező pecás van Magyarországon, és ez a szám egyre csak növekszik. A Bors hetente jelentkezik horgászrovatával, amellyel még több embert kívánunk kicsalni a tó- vagy folyópartra. Ezúttal a Peresi-holtágra látogatott a Bors.

Álmunkból riasztott a kapásjelző sípoló hangja. A rodpod, azaz a bottartó állvány az oldalára borult, pedig a fék ki volt engedve az orsón. A bevágás pillanatában már tudtuk, valódi vadvízi szörny van a horgon. Olyan erővel indult meg, hogy kis híján társunkat, Ádámot is magával rántotta. A küzdelem sajnos nem tartott sokáig, egy akadós területre érve szakította a zsinórt a termetes ponty. Bár hajnali kettő volt, visszaaludni már nem tudtunk, az egész csapat azt találgatta, mekkora lehetett az a hal, amely ilyen erőre képes.

 

Vissza a vadonba

Szinte ki sem tudtunkpakolni, máris jelentkezettaz első ponty Fotó: Bors

Először járt a Peresi-holt­ágon a Bors horgászcsapata, de azonnal beleszeretett a helyszínbe. A több mint 27 kilométer hosszú vízterület kétórányi útra van Budapesttől, és a mezőtúri szakasz csak az egyik oldaláról horgászható, onnan is csak azok tudnak, akik nyaralóval rendelkeznek. A Hármas-Körös holtága nem éppen nevezhető egyszerű víznek, ugyanis nem hemzsegnek benne a halak, de pont ez a jó, mert nagy kihívás elé állítja a horgászokat. Ráadásul törpeharcsákban bővelkedik, emiatt pedig csak bizonyos csalikkal, kemény kukoricával és tigrismogyoróval érdemes pecázni, ha el akarjuk kerülni a bosszantó ragadozókat. Rablóhalakban, elsősorban balinban bővelkedik a holtág, de láttunk harcsa­mozgást is. Sőt, vendéglátónk, Mihály ismerőse már fogott is ott, szomszédja pedig több busát is horogra csalt.

Volt, hogy egyszerre „sült el” mindkét bot Fotó: Bors

Ponty és amur volt a célhal

Mi a rablózással ezúttal nem próbálkoztunk. Mivel tudtuk, a Peresi-holtágban több kapitális, tíz kiló feletti ponty is található, és hatalmas amurokról is jöttek már hírek, így egyértelmű volt, hogy ezeket célozzuk meg. Rohasztott kemény kukoricás és tigrismogyorós etetést vetettünk be, hogy mindenképpen elkerüljenek a törpeharcsák, és zömében csalinak is ezt használtuk, illetve bojlit, melyet műanyag hálóval vontunk be, hogy a kis ragadozók ne tudják megrágni. Ez a taktika bejött, hiszen négy nap alatt csupán négy törpe vette fel a csalinkat.

 

Ötös volt a peca!

Kárászokban (jobbra) is bővelkedik a Peresi-holtág Fotó: Bors

Az első „füstölgős” kapás nem váratott magára. Szinte le sem ültünk, máris sípolt a jelző. Hamar kiderült, hatalmas erő van az itteni halakban, hiszen a 3 kiló körüli tükrös úgy küzdött, mint a jóval nagyobb társai. Az is jól látszott, nem voltak horoghoz szokva, hiszen gyönyörű, egészséges bajszosok érkeztek. A négynapos túrát végül 5 darab ponttyal zártuk, 3-5 kiló között érkeztek. Hazafele menet pedig még mindig az volt a téma: vajon mekkora lehetett az az első éjszaka jelentkező példány, egy biztos: kapitális kopoltyúsról volt szó…

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145965_auto_resized.jpg
origo.hu

Norris először, Hamilton két és fél év után nyerhet - az F1 Kínai Nagydíj sprintfutama élőben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713591017
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144655_auto_resized.jpg
vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713591017
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143035_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713591017
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713591017
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól