szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A magyar kormány blokkolja a globális minimumadóról szóló döntést, emiatt tiltakozik több képviselő.

A „globális adómegállapodást aláásó” magyar vétó elítélésére készül az Európai Parlament – tudta meg a Népszava, amely szerint többpárti állásfoglalás készül az ügyben.

A 15 százalékban meghatározott globális minimális társaságiadó-kulcs bevezetését uniós tagállamként egyedül Magyarország ellenzi a gazdasági helyzetére hivatkozva, miközben világszerte 173 ország támogatja. Az EU jogszabályba foglalná az erről szóló megállapodást, amihez minden uniós ország kormányának hozzá kell járulnia.

Inkább egy nagyobb játszma része, hogy a kormány megint úgy döntött, nem kell a globális minimumadó

A közös állásfoglalás-tervezettel hétfőre készülhetnek el a lap szerint, amely várhatóan bírálja majd Magyarországot a vétó miatt.

Az Európai Néppárt szövegtervezete azzal érvel, hogy a kezdeményezés nyomán csökkenne az adóelkerülés és az adócsalás, ami segítené a gazdasági problémák megoldását, a szocialisták pedig sajnálatukat fejezik ki, hogy egyes tagállamok fegyverként és alkudozási eszközként használják a vétót. A cikk szerint több frakció támogatná, hogy az irányelvet Magyarország nélkül, úgynevezett megerősített együttműködés keretében fogadják el.

Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjújában is szóba került a vétók kérdése. Úgy fogalmazott: a vétó szó félrevezető, mivel a döntésnek valamennyi tagállam egyetértésével kell megszületnie. Ha pedig nincs döntés, akkor nincs is mit megvétózni.

Orbán: A békeidőre jellemző nyolcórás munkaidőnek most vége van a katonáknál

Az orosz-ukrán háborúról, annak gazdasági hatásairól, a katonai védelmi képességek fejlesztésének felgyorsításáról és a migráció elleni küzdelemről kérdezték a miniszterelnököt a Kossuth rádióban.